Bejelentések.
Nagy Virág közösségi oldalán jelentette be, hogy nem a Fradiban folytatja pályafutását:
Tiffany Cameron az NBI-en belül vált csapatot, az ETO-hoz igazol:
„A legutóbbi bajnoki döntő hőse, a Ferencváros csatára, a finálé mindkét mérkőzésén gólt szerző, kanadai-jamaicai állampolgárságú, Tiffany Cameron. A 29 éves válogatott támadó szülőhelyén, Torontóban kezdte pályafutását, majd a Kansas City játékosa lett, aztán Európába szerződve, a német Bundesligában, a Hoffenheim és a Mönchengladbach csapataiban szerepelt. A ciprusi Apollonban a Bajnokok Ligájában lépett pályára, a Ramat Hasharon együttesében futballozva pedig izraeli gólkirályi címet szerzett. A norvég Stabek gárdájából tavaly nyáron igazolt a Ferencvároshoz, amellyel bajnok és kupagyőztes lett. Cameron, a világ egyik legjobb női labdarúgójának, az olimpiai bajnok, négyszeres BL-győztes Marozsán Dzsenifer testvérének, Marozsán Dávidnak segítségével került az ETO-hoz, amellyel két éves szerződést kötött. A kitűnő támadó nemrégiben, a jamaicai válogatott színeiben, egy rangos nemzetközi tornán vett részt, ahol Nigéria mellett, pályára lépett a világ legerősebb együttesének tartott Egyesült Államok válogatottja ellen is [erről ide kattintva olvashatsz bővebben]. Tiffany Cameron július 16-án csatlakozik majd az ETO FC élvonalbeli női csapatához” – olvasható a győriek honlapján.
Az U-s válogatottakban többször is pályára lépő Róth Rebeka tanulmányai miatt távozik, ugyanis felvételt nyert az amerikai Yale Egyetemre:
„A Fradi női csapatát először Telkiben, egy utánpótlás tornán láttam játszani. Akkor még álmomban sem gondoltam, hogy ebben a klubban fogok egyszer játszani, bajnokságot és kupát nyerni. Még ma is hihetetlen számomra, hogy végül egy csapatban játszhattam azokkal, akiket akkor tizenegy évesen a lelátóról csodáltam. Tényleg nem túlzás azt állítani, hogy itt nőttem fel. Az évek alatt rengeteg embert ismertem meg: edzőket, játékosokat, stábtagokat, körülöttünk dolgozókat. Ők mind aktívan formálták a személyiségemet, és nagy szerepet játszottak abban, hogy azzá váltam mostanra, aki vagyok. Nagyon sok boldog emlék köt ehhez a közösséghez, sokszor éreztem azt, hogy ez tényleg egy nagy család, aminek én is a tagja vagyok. A bajnoki döntő második meccse után kaptam a csapattól egy vászonképet, rajta egy csapatfotóval, amit magammal tudok majd vinni az Egyesült Államokba. Mindenki gratulált és sok sikert kívánt, és persze többen rögtön be is jelentkeztek, hogy majd szívesen meglátogatnának. Ami a tanulást illeti, az első néhány félévben bármilyen tárgyat fel tudok majd venni, csak később kell eldöntenem a pontos szakirányt, de jelenleg a Statistics & Data Science az a szak, amin a leginkább tanulni szeretnék majd. Természetesen a tanulás mellett sem hagyok fel a labdarúgással! A Yale női futballcsapata, ahol a következő négy évet fogom tölteni, az egyetemi bajnokság első osztályának élmezőnyébe tartozik, az Ivy League nevű konferenciában szerepel. Habár a Yale Bulldogs talán nem képvisel akkora játékerőt, mint a jelenlegi Fradi, de a magyar bajnokságban is esélyes lenne a döntőbe jutásra. Így a fejlődésemhez minden adott lesz, és egy más típusú, sokkal fizikálisabb játékot és egy eltérő futballkultúrát is megismerhetek” – a teljes búcsúinterjú: Fradi.hu




