A Legia vezetőedzője szerint a két csapat kitett magáért, azonban a bíró nem volt megfelelő.

A BL-szereplésért dolgozunk, az a célunk, nekünk és a Ferencvárosnak is. Jó tempójú meccs volt, sok jó támadás, olykor taktikusan játszottunk. Sajnos sok volt a szabálytalanság. Azt gondolnám, hogy a bíró lehetett volna magasszíntű. A magyar és a lengyel bajnok játszik, legalább elsőosztályú spori kellett volna. Minket és a magyarokat is irritálta. Láthatóan el volt veszve, így kicsit túl kemény lett a találkozó.

A mi szempontunkból rendben volt a meccs. Két hibát vétettünk, abból kaptuk a gólokat. Az első gólnál Andre Martins a bíróval vitatkozott a szabadrúgás miatt, az ellenfél játékosai pedig gyorsan reagáltak. Aztán úgy tűnt, hogy egyenlíthetünk egy egyéni akcióból mégis 0-2 lett. Örülök, hogy azok, akik kilencven percet kaptak, jó tempóban fociztak. Két edzésünk volt szombaton, amióta Ausztriában vagyunk, nagyon keményen dolgozunk, hogy jól szerepelhessünk majd a BL-ben. A vasárnapi találkozó – az eredmény ellenére – megmutatta, hogy jó irányban haladunk.

– Czeslaw Michniewicz