Emellett Kovacsics Anikót és Elek Gábort is kérdezték az olimpiai felkészülés kezdete előtt.

Kovacsics Anikó

Ezen a nyáron nincs pihenő, az elmúlt hetekben is azért dolgoztam végig a rehabilitációt, hogy legyen esélyem Tokióban pályára lépni. Úgy gondolom, a megfelelő ütemben halad a felépülésem, de természetesen minden a csapat edzőtáborában derül ki. Amikor tudtam, próbáltam segíteni a lányokat, de senkinek sem kívánom azokat a pillanatokat, amelyeket például Debrecenben átéltem. Az ETO elleni, kulcsfontosságú meccsen tökéletesen játszott a csapat, aztán ahogy a saját kezünkbe vettük a sorsunkat, már az esélyesség terhe is ránk került. Ezért volt a DVSC elleni idegenbeli bajnoki is nagyon izgalmas, és nem volt könnyű megélni ezt kívülről, sérült játékosként. Nincs kétségem afelől, hogy nagyon odateszi magát mindenki az olimpiai felkészülés alatt. Most lesz lehetőségünk több hetet együtt készülni, így minden téren erősödünk, tovább csiszolhatjuk a játékunkat.

Elek Gábor

A névsor összeállításánál figyelembe kellett venni, hogy nem egészen másfél éve kezdtük el a közös munkát, ráadásul nem is tudtunk ebben az időszakban sokat együtt dolgozni, így nagy változtatásokat nem szerettünk volna végrehajtani Egyszerűen történt minden Csiszár-Szekeres Klárával: leültünk és megbeszéltük a helyzetet. Az olimpiára eleve szűkebb kerettel lehet utazni, a COVID után még kevesebb lehetőségünk maradt, így borzasztó embertelenségnek tartottam volna, ha végigcsináltatom Klárával a felkészülést, hiszen kisgyermekes édesanyáról van szó, aki a szívét-lelkét beleteszi a munkába. Fájdalmas döntés volt, de szerencsére nem kellett keresgélnem, a klubunkban naponta találkozunk, és ismer annyira, hogy őszintén beszélek. Tokióba nem tudunk specialistát elvinni. Fontos az is, hogy a sérülése után rehabilitációját végző Kovacsics Anikó nagyon keményen dolgozik, kaptam is egy videót az első kapura lövéséről, ami ebben a stádiumban nagyon biztatónak tűnt. Életem legrövidebb nyaralása után életem legnagyobb kalandjára készülök.

NS