Az elmúlt években rendszeresen foglalkoztunk a háromkörös bajnoki rendszer miatti esélyegyenlőtlenséggel, melyet az elavult sorsolási módszer csak felerősít.
Ahogy a harminchárom fordulós bajnoki rendszer óta mindig, úgy ezúttal is kiszámoltuk, ki hogyan járt a sorsolással. Ehhez a jelenlegi erősorrendet, a 2020-21-es bajnokság(ok) végeredményét vettük figyelembe – magunkhoz 12, a másodikként feljutó Gyirmóthoz pedig 1 pontot rendelve.
A szerencseértéket úgy számoltuk, hogy a hazai meccseknél az ellenfél értékét hozzáadtuk, idegenbelieknél pedig kivontuk az adott klub szerencseértékéből. A korábbiakkal ellentétben az elmúlt két évben már nem a bajnoki helyezések döntik el, ki játszik 17-szer otthon és 16-szor idegenben, ez is a sorsoláson sablonkitöltésen múlik.
A szerencseérték mellett azt is megmutatjuk, hogy az ideálistól mennyiben tért el egy-egy csapat sorsolása, százalékos formában.
Az idei sorsolással a legjobban a Gyirmót, a MOL és a Paks lehet elégedett, a Kisvárda és a Mezőkövesd viszont nagyon megjárta.
| Csapat | Szerencseérték | Eltérés százalékban |
|---|---|---|
| Gyirmót | 25 | 32.5 |
| MOL | 18 | 26.5 |
| Paks | 11 | 15.9 |
| MTK | 6 | 8.3 |
| ZTE | 6 | 8.1 |
| Felcsút | 3 | 4.5 |
| Dózsa | -1 | -1.4 |
| Ferencváros | -2 | -3.0 |
| Honvéd | -3 | -4.0 |
| DVSC | -8 | -10.5 |
| Mezőkövesd | -25 | -34.2 |
| Kisvárda | -32 | -45.7 |




