Clubunk támadója 127 mérkőzéssel a legtöbb válogatottsággal rendelkező játékos lett. Gratulálunk!

Női labdarúgás, felkészülési találkozó
Magyarország 2-3 (1-2) Szerbia

Beszámoló: Fradi.hu, MLSZ

Vágó Fanni, Fenyvesi Evelin, és Mosdóczi Evelin is a kezdőben kapott helyet, Nagy Virág, Papp Luca és Szabó Viktória a második félidőben lépett pályára.

Vágó Fanni

Nagy öröm számomra, hogy megdöntöttem a 126-os rekordot, most egyedüliként még nagyobb megtiszteltetés, hogy a csúcson lehetek. Remélem, minél több fiatalt motiválok ezzel, hogy utol akarjon lenni. Óriási dolog bármilyen sportágban a legtöbb válogatottsággal rendelkezni.

Margret Kratz

Elégedett vagyok az edzőtáborral, sokat edzettünk és több területen is fejlődtünk. Az első mérkőzés nagyon jól is sikerült, az első húsz percet leszámítva. Ma az első félidő nem tetszett, de a második játékrészben nagyot küzdöttünk és ez jó tapasztalat volt a fiataljainknak. Szerbia előttünk tart az európai ranglistán, mégis győzni tudtunk egyszer 4–0-ra. Ma veszítettünk, bár tudtuk, hogy az ellenfelünk erősebben fog visszatérni a második találkozóra. Az első félidőben nem tudtunk viszonozni azt a nyomást, amit ránk helyeztek. A szünetben beszéltem a játékosokkal és a második félidőre javultunk. Két edzőtáboron vagyunk túl együtt a lányokkal, akikkel április óta ismerjük egymást. Úgy látom, sok minden kialakult már, de még nem minden, van még dolgunk a vb-selejtezőkig.