Szandra válla az olimpiai felkészülés kezdetére rendben lesz az orvosok szerint.

– Hogy van a válla?
– Köszönöm szépen, alakul, az orvosok azt mondták, mire kezdődik az olimpiai felkészülés június 21-én, rendben leszek. Szóval mindenki bizakodó, én is úgy vagyok vele, hogy mire elkezdjük az alapozást, százszázalékosan megcsinálok mindent, nem lesz akadálya, hogy én is a többiekkel együtt kezdjem el az edzőtábort. A válogatott előtt azonban még belefér egy kis pihenés, welness és strandolás is, három-négy napos kisebb kiruccanásokat tervezünk.

– Az olimpia után újra a Ferencvárosban kezdi el a felkészülést a következő klubidényre. Hogy érzi, milyen lesz a bajnoki címvédőnél játszani?
– Érdekes volt, mert pont az MTK ellen játszotta a Ferencváros az utolsó bajnoki meccsét, és nagyon jó volt látni a ferencvárosi lányokat ünnepelni. Hallottam olyan hangokat is, hogy az új idényben elvárás lesz a bajnoki cím, amihez én is nagyon szeretnék hozzátenni, szóval várom, hogy újra a csajok között legyek és fontos tétmeccseket játsszunk. Na meg a szurkolókat is várjuk vissza, mert szerencsére az utolsó bajnokin már sokan voltak kint, és abban a hangulatban teljesen más kimenni a pályára és kézilabdázni.

Teljes beszélgetés: NSO