Nagyon sok nehézség hátráltatja olimpiai bajnok sportolónk felkészülését, aki ennek ellenére eredményesen szerepelt a válogatón. A héten kezdődő Európa-bajnokságon Danuta a K1-500m és K2-500m számokban indul a kajak-kenu szövetség döntése alapján.

Noha bevallása szerint a hétvégi válogató első versenynapja, a K–1 500 méteres futamok előtt maga sem tudta, két év kihagyás után mire lehet képes, Kozák Danutának jó esélye van arra, hogy triplázzon az olimpián, azaz a 2016-os játékokhoz hasonlóan egyesben, párosban és négyesben is rajthoz álljon Tokióban.

Bevallom, engem is meglepett, hogy nagy előnnyel nyertem meg az egyest – kezdte az ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danuta, aki sikere kapcsán a győzelmek hátteréről is beszélt. – Nehéz két év van mögöttem, sok szenvedéssel és fájdalommal. Miután a balul sikerült 2019-es vébé után összeszedtem magam, Szabó Gabival és Lucz Dórával elhatároztuk, hogy együtt, csapatban készülünk fel az olimpiára. Tavaly januárban azonban közbeszólt egy jelentős sérülés: keresztcsonttörésem és bordaközi izomszakadásom volt. Az olimpia elhalasztását követően mélyről kellett visszajönnöm, és megint beleállni a kemény munkába  – immár Szabó Gabi nélkül. Hihetetlen, hogy ilyen előzmények után újra itt vagyok.

A világklasszis kajakos megemlítette: az utóbbi időszakban a legnehezebb az volt neki, hogy elhiggye magáról, még képes lehet a hétvégén mutatott kiemelkedő teljesítményre.

Az emberek hajlamosak úgy kalkulálni, hogy ha Kozák Danuta elindul egy számban, biztosan győz – folytatta az ötszörös olimpiai bajnok. – De ez nem így van, nincs papírformasiker, ezt a férfiak K–1 1000 méteres döntője is megmutatta, amelyben a világbajnoki címvédő Kopasz Bálint kikapott. Harmincnégy évesen túl vagyok a csúcsformámon, nem tudok olyan időeredményeket evezni, mint régebben, már lefelé jövök a hegyről. Máshogy kell edzenem, másként regenerálódik a szervezetem. Ezért sem vehettem és vehetek semmit biztosra.

A ferencvárosi sportoló a Bodonyi Dórával alkotott párosával kapcsolatban kiemelte: mindössze három összeüléssel nyertek válogatót, ráadásul az évek óta együtt készülő, összeszokott Csipes Tamara, Medveczky Erika honvédos duót előzték meg.

Taktikánk nemigen volt, kicsit még a sötétben tapogatózunk Dórival, aki nagyon erős tolóember – jegyezte meg Kozák. – Nekem a vezérevezős szerepe is új, felnőttpályafutásom során nem sokat ültem elöl pároshajóban. Sokat kell még gyakorolni, és meg kell tanulnom, hogy ne figyeljek a rivális hajóra akkor sem, ha előttünk halad. A kommunikációnkon is csiszolni kell, egyikünk sem szószátyár típus, de Dórihoz képest én még beszédes vagyok.

A 14-szeres világ- és 17-szeres Európa-bajnok kajakos hozzátette, korai arról beszélni, hány számot vállal az olimpián: „ A terv az volt, hogy a válogatón jól szerepeljek. Most jön a második lépcsőfok, az Európa-bajnokság. Utána pedig le kell ülni, és átgondolni a lehetőségeket. Fizikailag bírnék három számot, a regeneráció lesz a kulcs.

forrás: nso.hu