Nehéznek kibogozható szálak.

Már írtunk róla, Rebrov – és a menedzsere – miért gondolta a télen, hogy érdemes hazatérni. A Dinamo Kijev akkor nem állt jól az ukrán bajnokságban, s arra lehetett számítani, hogy a csapat edzője, Mircea Lucescu 2021 nyarán távozik, mi több, a román tréner sejteni engedte, hogy nyugdíjba vonul. Igen, ám a tavasszal megtáltosodott a Dinamo, megnyerte a bajnokságot, erre föl Lucescu is úgy döntött, még ráhúz egy évet a szerződésére.

A másik lehetőséget az ukrán válogatott jelenthette Rebrovnak. Sokan Andrij Sevcsenkót tartották az AC Milan edzőjelöltjének, csak hogy az olasz együttes végül befutott másodiknak a Serie A-ban, nyolc év után ismét a Bajnokok Ligájában szerepelhet, tehát Stefano Pioli marad, Sevcsenko tehát sem megy, Rebrov előtt pedig bezáródott a kapu.

A szorult helyzetben Rebrov visszatáncolt volna – de persze csak úgy, ha jobb feltételekkel hosszabbítanák meg a szerződését a Fradinál. Az FTC vezetősége azonban vonakodik/vonakodott eleget tenni ennek a kérésnek.

Ám addig a Ferencváros sem léphet, ameddig Rebrov nem dönt, hiszen – miként utaltunk rá – az ukrán edzőnek jogilag érvényes a megállapodása. Ráadásul Rebrov szerződésében állítólag benne van, hogy egymillió euró a kivásárlási ára. Ha a Fradi felbontaná a szerződést, nem csupán elesne ettől az összegtől, még végkielégítést is kellene fizetnie.

Ezért megy hetek óta a kötélhúzás a felek között, mintha arra menne ki a játék, ki bírja tovább. A Ferencvárost jobban sürgeti az idő, hogy rendeződjön a kérdés, hiszen a csapat június elején megkezdi a felkészülést, július 6–7-én már a Bajnok Ligája selejtezőjében kell meccset vívnia.

Arra is megvan a magyarázat, Rebrov miért nem kapkod a bejelentéssel. Nos, azért, mert nem lesz sem a Tottenham, sem az AEK Athén, sem a Fenerbahce, sem egyetlen európai klub vezetőedzője sem. Nem, mert az Egyesült Arab Emírségekbe, az el-Ainhoz, Dzsudzsák Balázs egykori klubjához tart.

Az emírségekben a pokoli nyár miatt a bajnokság csupán szeptember közepén kezdődik, így a felkészülés is csupán augusztusban, Rebrov tehát ráér a bejelentéssel.

Az el-Ain persze szakmailag visszalépés, de csak úgy. Úgy értesültünk, Rebrov négymillió eurót kereshet az arab klubnál egy év alatt, helyesebben csupán kilenc hónap alatt, hiszen május közepén pedig már véget ér az idény. Ez pedig olyan ajánlat, olyan összeg, amivel még a Milan is nehezen vetekedhetne…

Rebrov útja ráadásul már ki van kövezve – vissza, Kijevbe. Az el-Ainnál ugyanis tényleg csak szűk esztendőre marad – jó pénzt keresni, s kicsit szusszanni –, 2022 nyarán aztán tényleg újra a Dinamo edzője lesz.

Tudomásunk szerint így áll a Rebrov-saga. Ez a legvalószínűbb forgatókönyv, de persze újabb fordulat sem kizárható.

forrás és teljes cikk: Magyar Nemzet