Szerinte ezért szerepelt le a világbajnokságon (!), pedig a Fellebviteli Bizottságnál éppen a lilák voltak kénytelenek elismerni, hogy súlyos szabálytalanságot követtek el.

Kiss Zsolt, az UTE világbajnoka az ügy részleteiről megemlítette: az óvás szabálytalan volt, miután óvni csak olyan történést lehet, amelyet a verseny közben a pályán megkérdőjeleztek, és a bíró rosszul döntött; a mérkőzésről készült jegyzőkönyv utólagos módosítása pedig fegyelmi vétség. A fellebbezés kapcsán pedig az volt etikátlan, hogy maga a fellebbezés ténye automatikusan nem vonja maga után a mérkőzés halasztását, mégsem jelentek meg a bronzmeccsen.

Ahhoz már szinte hozzászoktunk, hogy magunkra vagyunk hagyva, hogy az év 365 napjából mintegy 90-re kapunk csak anyagi támogatást, mert az csak az országos bajnokságtól a világbajnokságig jár, és hogy a szakmai munkánkat, a fejlődésünket nem segíti a szövetség. Az azonban vállalhatatlan, hogy miközben mi a pályán küzdünk, mások, a tárgyalóasztalnál, a curling és a fair play szellemiségével szembemenő eszközökkel próbálnak nyerni egy olyan eljárásban, amelyben az érintett csapat és a határozatot hozó testület tagjai között vitathatatlanul összefonódás van, és amelyben ezáltal nem valósulhat meg a pártatlanság elve. Ha bárki a szabályokat felrúgva, kénye-kedve szerint játszhatja a curlinget, mégis milyen példát mutatnak a sportágban a fiataloknak, és milyen alapon fogalmaznak meg elvárásokat, és várnak el fejlődést, olimpiai kvótát a válogatott versenyzőktől?!

forrás: nso.hu

A dózsás sportoló sírámaiból valahogy kimaradt, hogy kénytelenek voltak beismerni, hogy szabálytalan eszközhöz nyúltak a Fradi ellen:

Alulírott Pomázi Gyula, Belleli Lajos és Deák György, mint a Magyar Curling Szövetség 2020/2021-es férfi Országos Csapatbajnokság UTE Férfi 1. és FTC DreamTeam közti elődöntő óvási eseményének Fellebbviteli Bizottságának szavazati joggal rendelkező tagjai az alábbi nyilatkozatot tesszük:

Ahogy az ülésen is, nyilatkozzuk, hogy esetünkben összeférhetetlenség az óvással kapcsolatban nem áll fenn. A Fellebbviteli Bizottság azt vizsgálta, hogy az óvási szabályzat alapján a beadott óvási események formailag vizsgálhatók-e. A Bizottság egyhangúlag úgy ítélte meg, hogy az óvás formailag nem elutasítható, megfelel a hatályos óvási szabályzatnak.

Ezt követően vizsgáltuk az óvásban megjelölt szabálytalanságokat. Ezek közül az egyik eseménnyel kapcsolatban az UTE Férfi 1. csapatkapitánya nyilatkozatban elismerte ennek megtörténtét, amit a versenybíró is megerősített: addig a mérkőzésen nem használt seprűfej került a cserével játékba. A Fellebbviteli Bizottság ezen információk alapján, a szabálykönyv rendelkezései szerint hozta meg döntését.

Az ülés jegyzőkönyve, amint elkészül, az átláthatóság jegyében nyilvános és mindenki számára elérhető lesz.

2021. 05. 25.

Belleli Lajos, Pomázi Gyula és Deák György

forrás: curling.hu