Zárt kapuk mögött juthatunk be az OBI döntőjébe.

Férfi vízilabda, OBI, rájátszás, elődöntő, 3. mérkőzés
Nyéki-uszoda, 14.05: OSC – Ferencváros
TV: M4 Sport+

Az egyik fél 7. megszerzett pontjáig tartó párharc állása: 6-6.

A FradiMédia Vigvári Vendelt és Varga Zsoltot kérdezte a meccs előtt:

Vigvári Vendel

Ez külön feladat, hogy ez alatt a rövid két nap alatt minél jobban regenerálódjunk és fel tudjunk készülni a következő mérkőzésre. Szerencsére edzőnk, Varga Zsolt ebben nagyon segít nekünk és egy olyan edzéstervet állított össze, ami lehetővé teszi a minél hatékonyabb regenerálódást. Masszőrök is segítették a feltöltődést, illetve egyéb rekreációs tevékenységeket csinált szerintem mindenki otthon, ezzel készülve a harmadik, nagyon fontos elődöntő mérkőzésünkre.

Varga Zsolt

Úgy gondolom, ezek a playoff-mérkőzések már mind ilyenek. Még talán ha az elsőn kevésbé látszott a fizikalitás, de az is nagyon fizikális volt. A második nagyon kiélezett küzdelemmé vált a végére. Én úgy gondolom, hogy ezek a playoff mérkőzések ilyenek, lehetnek benne hullámzások, lehet bármilyen a forgatókönyv. Összességében számítok is erre, de úgy gondolom, hogy lépésről lépésre haladunk előre, nekünk az idő kedvez. Minél több ilyen mérkőzést játszunk, úgy érzem, annál inkább összeáll a játékunk, annál inkább válik stabillá a védekezés, illetve támadás, megtaláljuk azokat a játékoskapcsolatokat, azokat a működési elveket, amik alapján kell tudnunk játszani. Nyilván vannak még fáradtságok, azért bízom abban, hogy a két nap elég arra, hogy a jó fizikai állapotban lévő játékosok ki tudják magukat pihenni. Én úgy gondolom egyébként, hogy ezek azok a mérkőzések, amelyek leginkább már a szívről és a lélekről szólnak. Arról, hogy hogy tudunk nagyobb szívvel, nagyobb lélekkel játszani, belevinni azt a fegyelmet, amire szükség van, azt a koncentrációt és azt az egységet.

Kivonat: VLV