Statisztikai adatok a keddi találkozóról.
Az 53:20 tiszta játékidejű találkozón Szergej Rebrov a lilák játékához igazította a taktikáját, sokszor átadtuk a területeket, a 4-2-3-1-es felállás ezúttal pedig nem tükörszélsőkkel párosult, így beadásokból, indításokból középen és a hosszú oldalon a három Dózsa-védő között lubickolhattak játékosaink. Hiába volt többet a vendégeknél a labda, próbálkozásaik szinte teljesen veszélytelenek voltak, ezt mutatja az xG-arány (2.81-0.89), valamint az xcG-arány (3.43-0.41) is.
Az InStat TOP5-je az MLSZ hibájából ezúttal is hiányos, nem csak Laidouni, Uzuni sincs ott (az ő indexeik a CIES adatbankjából jövő héten derülnek ki). Rajtuk kívül Zubkov lett az első (310), őt Onovo (290), Sigér (286), Tokmac (284) és Civic (282) követi.
A párharcokat tekintve fölényben voltunk, de a vendégtérfélen minimálisan több labdát szereztek a lilák (22-26), 5 labdavesztésünk vezetett lila-lövéshez (Botka 2, Zubkov, Uzuni, Mmaee 1-1), a vendégek közt Ristevski adta el kétszer a labdát. Támadásszámban is minimális fölényben voltak a vendégek (23+6-30), a mieink 7-szer futottak lesre, érdemes megjegyezni, hogy veszélyt csak középről és a balszélről teremtettünk. A lilák megpróbáltak gyorsan játszani (18.87 passz/perc, a mi értékünk 17.23). A letámadást egyik csapat sem erőltette, a mieink viszont az átlagnál több hosszú labdával operáltak (11.7%, 67%-os pontosság). A vendégek nem igazán jutottak közel a kapunkhoz (átlagos lövőtávolság 19.86m, ez nálunk 15.65m volt).
A teljes Wyscout meccsriport: