Így már csak egy győzelemre vagyunk a bronztól.

Női vízilabda, OBI, rájátszás, a 3. helyért, 1. mérkőzés
BVSC 11–12 (bü.) Ferencváros
Negyedek: 1-2, 3-2, 2-3, 1-0
Gólok: Vályi 4, Tóth Csabai 3, Kövesdi, Illés, Kuna, Máté, Petik

Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása: 1-0 az FTC javára.

A bronzért folyó párharcot a vasutasok elleni múlt heti, 9-9-es döntetlennek köszönhetően idegenben kezdtük, de az akkori jó játék bizakodásra adhatott okot. Ez a meccs viszont visszafogottan indult: az első negyed a kapufákról szólt, az első gólra is bő 3 percet várni kellett, a végén Vályi két találatával 2-1 volt ide az állás. A második negyed már jobb sportot hozott, igaz, ezt a BVSC nyerte: bár egy értékesített büntetőre Tóth Csabai még válaszolni tudott, a hazaiak idővel átvették a vezetést.

Szerencsére még a szünet előtt jött az egyenlítő gól ismét Tóth Csabai révén, a lendületet pedig olyannyira sikerült átvinni a második félidőre, hogy Máté, Kövesdi és Petik góljainak köszönhetően már 7-4-ra is vezettünk, a 6. gólunk után közvetlenül pedig Csehó-Kovácsné még büntetőt is védett. Ezután még a szerencse is elpártolt tőlünk, a BVSC egy perc alatt feljött egy gólra, majd míg mi az utolsó negyedben elsősorban a kapufát faragtuk, a hazaiaknak összejött az egyenlítés, így a rendes játékidő leteltével ötösök dönthettek.

Amelyek nem kevésbé kiélezett csatát hoztak: bár a hazaiak már az első körbe belehibáztak, később Máté lövését védeni tudta a kapusuk, így hatkörösre nyúlt el a szétlövés. A hatodik ötösünket a meccs embere, a végül 4 góllal záró Vályi Vanda értékesítette igen magabiztosan, és mivel ezután Csehó-Kovács ismét büntetőt védett, így visszavághatunk a vasutasoknak az elmúlt két befejezett szezonért, és a lányok a népligeti visszavágón, szerdán, 12 órás kezdéssel végre megszerezhetik a szakosztály valaha volt első bajnoki érmét.

Illés Anna és Béres Gergely sajtótájékoztatója:

Béres Gergely

Nagyon jól védekeztünk, végig jól játszottunk. A párharc két győzelemig tart, legutóbb is így kezdtünk ugyanitt, ezúttal azonban szeretnénk behúzni a bronzérmet.

NSO