Az első és a második félidőben is betaláltak a vendégek a Fradi II hálójába.
Férfi labdarúgás, NBIII – Közép csoport, 29. forduló
Ferencváros II 0-2 (0-1) Iváncsa KSEOroszi – Könczey, Molnár (Orosz, 69.), Arday, Vida – Szabó R., Hajdú (Szabó L., 69), Leandro – Redzic (Mazonetto N., 63.), Jones, Pócsik
Beszámoló: Fradi.hu
Máté Csaba
Ugyan gyorsan hátrányba kerültünk, de egy percig sem adtuk fel. Próbáltunk gólt, gólokat szerezni. Végig nagy mezőnyfölényben játszottunk a mérkőzésen. A második félidőben ugyan összejött a gólt, azonban a bíró nem adta meg a találatot, pedig ez adhatott volna nekünk egy nagy lökést a folytatásra. Mentünk előre az egyenlítésért, de az ellenfél egy kontra végén ismét betalált. Azonban a csapat ezután sem esett össze és próbált támadni, gólt szerezni, de ez ma nem jött össze. A vendégek igazolták, hogy jelenleg ők a legjobb csapat az NB III Közép csoportban, gratulálok a győzelmükhöz.




