Labdarúgó csapatunk korábbi játékosával beszélgettek pályafutásáról.

– Ezután Újpestre igazoltál. Csak egy fél évet játszottál ott, ám a szurkolók így is az év középpályásának választottak. Hogyan történt ezután a megkeresés a Fradi részéről?
– Újpestre a bajnokság közben igazoltam, a szezon végén megtudta Józsi bácsi, hogy nem hosszabbítottam szerződést és megkeresett a Ferencváros. Hamar dűlőre jutottunk és aláírtam a Fradihoz.

– Hogy viselted, hogy később, a derbiken kaptál hideget-meleget?
– Alapvetően van egy rivalizálás a két csapat között, én ennek csak egy apró morzsája voltam. Játékosok jönnek-mennek, a szurkoló az, ami örök. Az ő szemükben én egy korszaknak voltam az epizódszereplője, nekem pedig az volt a fontos, hogy a Ferencvárosban jól szerepeljek.

– Az első Fradiban töltött szezon kissé kaotikus volt, edzőváltással, pontlevonással, ám a végén bajnok lett a Ferencváros. Hogyan emlékszel vissza arra a csapatra, valamint az idényre?
– Én voltam az első játékos, aki a Fradiba igazolt a Debrecen elleni meccs történései után. Sok játékos nem akart abba a Fradiba menni, volt visszhangja az eseményeknek. A szerződésemmel én törtem át ezt a falat. Két nap múlva már Szuperkupa-döntőt játszottam a csapattal, de sajnos elvesztettük azt a mérkőzést. Gyorsan jöttek a tétmeccsek, könnyű volt elfogadtatnom magam a szurkolókkal. De visszatérve a kérdésedre, nem volt egy egyszerű szezon, Józsi bácsi után jött Pintér Attila. Az együttes végül elérte a kitűzött célt, a kupát és a bajnokságot is megnyertük.

– Ebben az évben, 2004-ben szerepelt a Fradi az UEFA Kupában, ahol remek teljesítményt nyújtottál, két gólt is szereztél a főtáblán. Hogyan emlékszel vissza azokra a meccsekre?
– Fantasztikus hangulatú összecsapások voltak, már maguk a selejtezők is. Egy kis fájó pont, hogy a Sparta ellen nem sikerült a BL-főtáblára kerülnünk, de aztán a Millwall legyőzésével az UEFA-kupa összejött. Jó meccsek voltak, egy találkozót leszámítva végig partiban voltunk.

– A Hibernians csapatába szerződtél, mielőtt hazajöttél volna a Fradiba, ezzel zárult a külföldi pályafutásod. Mennyire vagy elégedett a légióséveiddel?
– Keretet adtam a karrieremnek, hiszen az első és az utolsó félévet is végigjátszottam. Skóciában is edzőváltás történt, engem pedig megkeresett egy másik csapat. Egy kis időt kértem, az új edző közben igazolt a posztomra egy másik játékost. Azzal a klubbal, amely pedig hívott, nem jött össze a szerződéskötés, elkezdődött az új szezon, ekkor keresett meg a Ferencváros. Hazautaztam, fél óra alatt megegyeztünk. Szerencsém volt, hogy így hozta az élet.

– Ez nem ugyanaz a Fradi volt, amelyikből elmentél, hiszen az egy bajnoki címért küzdő csapat volt, te pedig a három év NB II-es szereplés után tértél vissza. Milyen volt a hangulat a klubnál, mik voltak felétek az elvárások?
– Új tulajdonos volt az egyesületnél, az elképzelés az volt, hogy egy ütőképes csapatot szeretnének összerakni. De nem dúskált pénzben a klub, az angol tulajdonos azt gondolta talán, hogy elég, ha fiatal angol játékosokat idehoz, de ez nem vált be. Ebből a szempontból nehéz időszak volt, de az öltözőbeli hangulatra nem lehetett panasz, „csak” az eredmények nem jöttek.

– Ennek ellenére nem sokkal később már bronzérmet ünnepelhettetek.
– Igen, az angolok után jött a Prukner László-féle időszak, komoly szakmai munka volt a csapat mögött, tényleg felkészítettek minket. Az eredménye meg is lett, hiszen elértük a harmadik helyet és indulhattunk az EL-ben.

– Végül 2012-ben vonultál vissza. Ha visszaemlékszel, melyik volt az a meccs, pillanat, ami miatt azt tudod mondani, hogy megérte futballistának lenni?
– Hatévesen kezdtem, harminchat évesen vonultam vissza, a fél életemet a pályákon, öltözőkben, a csapattársakkal töltöttem. Bármilyen sikerek, kudarcok értek, azt tudom mondani, hogy egy kerek történet volt. Sok mindent ki tudnék emelni: az első meccs, az első gól, a bajnoki cím, a válogatottság, a búcsúmeccs. Mondhatom, hogy büszke lehetek arra, amit elértem. Nagyon sok munka benne van egy ilyen karrierben.

– Ki volt a legjobb játékos, akivel és aki ellen pályára léptél?
– Maradnék egy kicsit érzelemdúsabb példánál. A bátyámmal tudtam egy csapatban és ellene is játszani. Egy dologról maradtunk le, hogy a válogatottban együtt szerepeljünk. Ennek technikai oka volt, a Fradival Európában játszottunk és egy válogatott túrára emiatt nem engedtek el. Az még jó lett volna, hiszen különleges érzés, ha az ember a testvérével futballozhat, kevés embernek adatik meg.

– A jelenlegi Fradiról mit gondolsz, ki a kedvenced a keretből?
– Természetesen követem a Fradit, a mindennapjaim része, mint egy szurkolónak. Nagyon szép időszaka ez a klubnak köszönhetően az elnök úrnak, Kubatov Gábornak. Egy hosszú távú elképzelést tűzött ki maga elé a klub, amit sikerül is teljesíteni. Fantasztikus volt a BL-csoportkör, reméljük, hogy jövőre is ott lesz a csapat. A bajnoki címért is minden évben harcban állunk. Ha egy valakit ki kell emelnem, akkor az Dibusz Dénes, akinek a habitusa, személyisége közel áll hozzám.

A teljes beszélgetés, amelyben a kezdetekről és a légiósévekről is beszél Dénes: Fradi.hu