Felnőtt csapatunk pedig valószínűleg márciusban nem játszik bajnoki meccseket.

Számos játékosunk és stábtagunk átesett a koronavírusos betegségen, ám a visszatérésükre a Magyar Kézilabda Szövetség protokollja szerint még várni kell, hiszen több kardiológiai és terheléses vizsgálat is vár kézilabdázóinkra.

Az NB I-ben a harmadik helyen álló Ferencváros kénytelen volt elhalasztani a MOL-Pick Szeged és az Orosháza elleni mérkőzéseket, de várhatóan márciusban egyetlen bajnokit sem tudunk lejátszani, ugyanis jelenleg csupán tíz játékosunknak van érvényes sportorvosi igazolása. Az MKSZ szabályzata szerint amennyiben egy csapatnak van 12 egészséges játékosa, akik közül egy kapus, úgy kötelező lejátszani a bajnokikat.

A Magyar Kupában nincs ilyen szabályzat, a Ferencváros pedig a Fair Play szellemiségében úgy döntött, hogy a Telekom Veszprém elleni, március 24-én rendezendő idegenbeli negyeddöntőre ifjúsági csapatával pályára fog lépni. Már a Cegléd elleni kupanyolcaddöntőben is Kiss György fiatal együttese harcolta ki a bravúros továbbjutást.

Fradi.hu