A Diósgyőr vezetőedzője így várja a mai bajnokit.

Zoran Zekic

Minden edzésen próbálok önbizalmat csöpögtetni a játékosokba, mert az első közös találkozónkon bebizonyították, hogy tudnak 90 percen keresztül koncentrálni, és a bajnokesélyes ellen győzni idegenben. Ám ez már másfél hónappal ezelőtt történt, kedd este egy vadonatúj mérkőzés következik. A helyzetünk viszont ugyanaz, azzal a különbséggel, hogy egyre fogy a hátralévő mérkőzések száma. Elsősorban azért működött a taktika, mert úgy küzdött a csapat, mintha az életéért harcolt volna. Védekezésben most is ugyanazt a küzdőszellemet és kompakt helyezkedést várom a csapattól, mint januárban. Támadásban viszont lehetőség szerint többet, mert csak a múltkorinál gyorsabb, és kapura veszélyesebb játék vezethet sikerre. Azonban ne feledjük, az FTC egy jó csapat, nem csak a kedd esti mérkőzés, hanem az egész bajnokság elsőszámú esélyese. Azt próbálom megértetni a játékosokkal az öltözőben, hogy ne azt számolják, ki hány percet játszik, hanem inkább a rendelkezésre álló időben – legyen ez 5-30-45-60-90 perc – tegyenek meg mindent a csapat sikeréért.

DVTK