Zoran Zekic szerint jobban játszottak annál, mint amit januárban mutattak, amikor nyertek az Üllői úton.

Úgy tűnik, minden nap sajtótájékoztatón vagyunk, annyi meccset játszottunk. Az MTK ellen az első félidőben voltunk jók, a másodikban kevésbé, ezúttal viszont egy gyengébb első után már látszott a csapaton a motiváció, ezért gratulációt érdemel. Civic hosszú sérülés után tért vissza, pihentetni akartam, de nagyon jól szállt be. Marcelnek ma nem ment, ezt biztosan ki fogja elemezni. A beadásaink javultak Eldar beállásával, ebből jött a gól is. Túl sok labdát adtunk el az első félidőben, ezért túl egyszerű dolgokkal próbálkoztunk akkor. Az MTK jobban támadott le, az ellenfélen is múlik a játékunk. Nagyon szeretem a statisztikát, nagyon intenzív volt a múltkori meccs a Hungária körúton, mindkét csapat 125 kilométert futott, az átlagos 116-117 km helyett. Ez más volt, itt egy 0-0-ás gyengébb első félidő után egy kevésbé presszingelő csapat ellen kellett feljönnünk.

Szergej Rebrov

Jobban játszottunk sokkal, mint januárban ugyanitt. Kompaktak, agresszívek voltunk, volt két 100%-os helyzetünk, amikor hibát vétettünk, azt kihasználta a Ferencváros. Persze hogy nagyon zártan védekezünk, de értékesíteni kellett volna a helyzeteket, voltak a meccs vége előtt is. Volt 3-4 bíztató lehetőségünk az első félidőben is, ahogy a másodikban is, akkor ziccerig is eljutottunk.

Zoran Zekic