Hazai pályán folytatódik a rájátszás.

Férfi futsal, NBI, alsóházi rájátszás, 2. forduló
Elek Gyula Aréna, 20.15: Ferencváros – Újpesti Dózsa
TV: Futsal Hungary TV

A lila-fehérek az első fordulóban szabadnaposak voltak, ami jól jöhetett nekik, hiszen több ideje volt Frank Tamásnak tovább formálni új csapatát. Az eddigi eredmények biztatóak, hiszen a DEAC és a Hali ellen összesen négy pontot pontot szereztek. Ez önbizalmat adhat számukra, ami jól is jöhet egy ilyen fontos meccs előtt, ami ráadásul egy derbi. A Fradi hétfőn Nyírbátorba látogatott, de a három ponton kívül sokkal többet veszített. Kisárgult Fekete és Büki is, így igazi center nélkül maradtak. Ha ez nem lenne elég, Bognár piros lapot kapott és három meccsig nem szerepelhet, míg Horváth Szabolcs már az első percben megsérült, így az ó játéka is kérdéses. Ezek ismeretében igen nehéz összecsapás vár rájuk, hiszen teljes kerettel sem tudták legyőzni ősi riválisukat a szezon során. Mind a két esetben döntetlen lett a vége. Az emlékezetesebb az ősz eleji népligeti derbi volt, ahol 8-8 lett a vége. Most először talán az Újpest tűnik az esélyesebbnek, de egy ilyen meccsen ez nem sokat számít. Mivel a Nyírgyulaj már két győzelemnél jár, mind a két fél győzelmi kényszerben van, ha nem szeretné, hogy megelőzzék a tabellán és veszélyes helyre kerüljön. A két egymás elleni derbi igen feszült meccset hozott, és vélhetően most is az lesz, érdemes lesz nézni a közvetítést.

Futsal Hungary