Clubunk EB-ezüstérmesével, John-Henry Kruegerrel beszélgettek a kontinensviadalról.

– Szívből gratulálok az ezüstérmedhez. Két nappal a siker után is kavarognak még benned az érzések?
– Köszönöm szépen! Nagyon boldog voltam a döntőben elért eredményem után. Voltak jó és rossz futamaim, de folyamatosan motiváltam magam és az volt a legfontosabb, hogy minden verseny után pozitívan tekintsek előre.

– Ez volt az első egyéni érmed Európa-bajnokságon. Mit jelent számodra ez az eredmény?
– Az biztos, hogy ez az érem kiemelt helyen lesz kiállítva otthon és azt szeretném, hogy bárhol járok a világban, ez itt legyen Magyarországon. Nagyon sokat köszönhetek az edzőimnek, a csapattársaimnak és a szövetségnek is, hiszen nélkülük mindez nem sikerült volna.

– Milyen volt az Eb hangulata? Gondolok itt például a vírus miatti intézkedésekre és a nézők nélküli lelátókra.
– Sajnálatos volt, hogy ezúttal a mindig lelkes és fanatikus szurkolók most nem buzdítottak minket a lelátókról. Ugyanakkor megértettük a helyzetet és tisztában voltunk azzal, hogy most mindennél fontosabb az egészség és a biztonság. Már annak nagyon örültünk, hogy újra versenyezhettünk.

– Ez az ezüstérem talán a legtökéletesebb visszaigazolása annak, honnan tértél vissza a sérülésed után.
– Én is így gondolom. Az elmúlt három évben kevés versenyen vettem részt, főleg a sérülések miatt. Közben láttam, hogy a többi gyorskorcsolyázó mennyit fejlődött és bosszantott, hogy lemaradok. Ezek után nyugodtan mondhatom, hogy ez az Európa-bajnokság most nagy önbizalmat adott nekem a folytatásra és kész vagyok, hogy újra versenyezzem.

Fradi.hu

ؘ– Olimpiai érme már volt, Európa-bajnoki viszont még nem – eddig. Már ott a nyakában egy ezüst! Mit jelent önnek ez a magyar színekben szerzett Európa-bajnoki ezüstérem?
– Hihetetlenül boldog vagyok, hogy végre egy ilyen nagyszerű eredményt érhettem el, hogy dicsőséget hoztam a magyar csapatnak. A sok kihagyás miatt voltak nehéz napjaim, ám az edzőim, a csapattársaim és a stábtagok mindig mellettem álltak: kiváló edzéskörülményeket teremtettek, és mindent megadtak ahhoz, hogy sikeres legyek a jégen. Nagyon örülök ennek az ezüstnek. Annyi mindenkinek mondanék köszönetet, edzőimnek, csapattársaimnak, és még sok-sok embernek, akik segítettek mindenben, akik mindig arra sarkalltak, hogy jobb és jobb legyek. Elképesztően nehéz, már-már őrültnek is mondható hónapok állnak mögöttünk, hiszen a koronavírus-járvány miatt nem tudtunk zavartalanul készülni.

– Vagyis minden jobb lehetett volna, ha nincs a pandémia?
– A körülmények nem voltak éppen ideálisak, ennek ellenére alapvetően elégedett vagyok az Európa-bajnoki szereplésemmel, noha tisztában vagyok azzal is, hogy fejlődni mindig lehet. Ráadásul meglehetősen ideges, izgatott voltam a verseny előtt – hajlamos vagyok arra, hogy túl sokat várjak magamtól. A futamok előtt igyekeztem kizárni ezt, próbáltam a nyugodt légzésre koncentrálni és arra figyeltem csak, amit az edzőim mondtak nekem.

– Hosszú idő, tizenegy hónap telt el verseny nélkül.
– Nekem még több is kimaradt, hiszen bár a tavalyi debreceni Európa-bajnokságon ott voltam a magyar váltóban, majd indulhattam két világkupaversenyen, de azt megelőzően megsérültem a szezon elején. És akkor még az országváltás miatt kimaradt időszakról nem is beszéltem. Ötszáz méteren például nem versenyeztem a pjongcsangi olimpia óta. A mögöttem hagyott években folyamatosan csak tanultam azt, hogyan érhetem el újra és újra a csúcsformát.

– Sosem veszítette el a motivációját? Egyszer sem fordult meg a fejében, hogy feladja?
– Mindig csak a következő versenyre, feladatra fókuszáltam, és ezzel párhuzamosan a legnagyobb mértékben megbíztam az edzőimben – követtem az utasításaikat és a felkészülési menetrendet. Az, hogy hosszú ideig nem versenyeztem, megtépázta az önbizalmamat, de arra, hogy feladom, sohasem gondoltam.

– Ez volt a múlt, a hétvégén végre versenyezhetett, s az érem mellett értékes helyezéseket gyűjtött be, az összetettben például alig maradt le a dobogóról.
– Mintha hullámvasúton ültem volna Gdanskban! Egymást követték a hegyek és völgyek, vagyis voltak ennek a versenynek jobb és rosszabb pillanatai, így jobb és rosszabb futásai, ám a mi sportágunk már csak ilyen, ez a short track – ha valami nem sikerül, el kell felejteni, menni kell tovább, és mentálisan késznek kell lenni a következő feladatra.

– Ha lenne rá lehetősége, hogy újra „lefussa” ezt a versenyt, mit csinálna másként?
– Csak néhány taktikai megoldásomon változtatnék. Hibám, hogy gyakran túlgondolok valamit, ezen muszáj változtatnom, azt gyakorlom ezért, hogy amellett, hogy tanulok a futásaimból, igyekszem gyorsan túl is lépni a történteken.

– A pjongcsangi olimpián még amerikai színekben szerzett ezüstérmet, Gdanskban már magyarként állhatott a dobogó második fokán, és mindkétszer ezer méteren parádézott. Ez a kedvenc távja?
– Örökké csak panaszkodom az ezer méterre, hiszen a short trackben ez a legnehezebb táv: nagyon összetett szám, ahol szükség van az állóképességre és a gyorsaságra is. De valóban ezen a távon értem el a legnagyobb sikereimet, úgyhogy a jövőben még nagyobb hangsúlyt fektetek rá, annak ellenére, hogy nem szeretem…

– A váltódöntő miatt sincs önben csalódottság? Végre-végre összeállt a nagyon erős férfiváltónk, aztán egy bukás miatt végül is nem tudhattuk meg, mire is képes valójában ez a négyes.
– Az nyilvánvaló, hogy mindig csalódott az ember, ha a váltóban valamelyikőnk elesik, vagy kicsúszik, de ez gyakran megtörténik. A férfiváltó minden világverseny utolsó száma, mire odáig elérünk, már fáradtak és kimerültek vagyunk. De sosem szabad feladni, mi sem tesszük ezt: még többet fogunk gyakorolni – szerintem a jövőben képesek leszünk megmutatni, hogy igenis jók vagyunk!

– A viszontagságos esztendők után ez az ezüstérem erőt ad a folytatáshoz?
– Azokban az években, amikor nem versenyezhettem, a pálya széléről követtem az eseményeket. Figyeltem az egyre-másra feltűnő tehetségeket és a régieket is, akik egyre csak gyorsultak szezonról szezonra. Ilyenkor azért az ember elkezd kételkedni magában, és azon gondolkozik, vajon a korábban elért eredményeit követik-e újabbak. Én is tartottam attól, hogy már nem leszek újra a régi, ám ez az Európa-bajnokság visszaadta az önbizalmamat, az ezüstérem erőt ad a folytatáshoz.

NSO