Az NBI-ben a Felcsút ellen debütáló Damirral beszélgettek.

– 17 évesen hogyan élted meg, hogy ott lehettél az első csapat edzőtáborában, ahol együtt dolgozhattál Bajnokok Ligája-résztvevő, valamint válogatott játékosokkal?
– Ez extra motivációt adott nekem, illetve egy visszajelzést, hogy valóban megéri kőkeményen dolgoznom az edzéseken. Odakint Spanyolországban mindennap profi játékosokkal voltam körülvéve, láthattam, hogyan edzenek, hogyan készülnek, többször segítettek engem, tanácsokkal láttak el, amiket próbálok beépíteni a mindennapjaimba.

– A legutóbbi NB I-es fordulóban újabb fontos mérföldkőhöz érkezett a karriered. A Puskás Akadémia elleni mérkőzésen életedben először léphettél pályára a magyar élvonalban.
– Nagyon örültem a lehetőségnek. A mester azt kérte, hogy bátran játszak, úgy, ahogy szoktam, én pedig amikor a pályára kerültem igyekeztem a lehető legjobbamat nyújtani. A találkozó után sok gratuláló sms-t és üzenetet kaptam a különböző közösségi oldalakon.

– Mit szóltak a szüleid, a családod, hogy pályára léptél a felnőttek között, a magyar élvonalban?
– A szüleimet rögtön a találkozó után felhívtam, nagyon örültek és büszkék voltam rám, ha lesz rá lehetőség, mindenképpen megünnepeljük majd együtt is a debütálásomat. A folytatásban az lesz a célom, hogy minél többször pályára léphessek az NB I-ben az első csapattal. Tudom, hogy ezért sokat kell dolgoznom, de keményen fogok edzeni.

Teljes interjú: Fradi.hu