Az UEFA sorozatában labdarúgó szakosztályunk U19-es csapata a Bajnokok Ligája ágán vár ellenfélre. 64 csapat indul idén, 32 a BL-ágon, másik 32 pedig a bajnoki ágon – az UEFA együttható alapján 32 legjobb bajnokság U19-es bajnokai kapnak meghívást, így Magyarországról a Győri ETO U19-es együttese is várja a beosztás elkészültét. A két ág a legjobb 16 között találkozik, mindkét 32-es ágról 8-8 csapat jut el idáig és folytatják a kieséses küzdelmet a Lennart Johansson kupáért.

Férfi labdarúgás, UEFA Ifjúsági Liga
a legjobb 32 közé jutásért, Bajnokok Ligája ág
Sorsolás: szerda, 12.00 (Svájc, Nyon)
Előzetesen kijelölt játéknap: március 2-3.
A párharc egy mérkőzésen dől el.

Csapatunkat az UEFA a 4-es csoportba sorolta be, innen kerül majd ki ellenfelünk: Borussia Mönchengladbach, Barcelona, Dinamo Kijev, Lazio, Liverpool, Lokomotív Moszkva, Olympique Marseille.

A FradiTV-ben az utánpótlásunkat vezető szakemberek és az U19-es csapatunkat vezető edző is nyilatkozott:

Palásthy Norbert, az utánpótlás akadémia igazgatója

A felnőtt csapatnak köszönhetően most az utánpótlásunk is megmérettetheti magát nemzetközi szinten. Nagy lelkesedéssel várjuk a márciusi indulást, hiszen most először szerepelhetünk ebben a sorozatban. Óriási kihívás előtt állunk, ez egészen biztos. Azt tudni kell, hogy a Ferencváros a legjobb 32 mezőnyéből kap majd ellenfelet, de biztos vagyok benne, hogy méltó ellenfele lesz bárkinek. A gyerekeknek és nekünk is jó erőfelmérő lesz, hiszen a hazai bajnokság után nemzetközi szinten is kipróbálhatják magukat, ezzel pedig átfogóbb képet kapunk, hogy hol is áll a mi utánpótlásunk.