Online streamen közvetít Budaörsről a Futsal Hungary, kezdés fél hétkor. Hajrá, Fradi!

Férfi futsal, NBI, alapszakasz, 17. forduló
Budaörs, 18.30: Ferencváros – Kecskemét Futsal

Legutóbb otthon botlott meg a Kecskemét a Nyírgyulaj ellen, így nem tudta bebiztosítani a felsőházi tagságát, de ma este pontot tehet az ügy végére. A Fradihoz látogatnak Koós Károly fiai és egy döntetlen is elegendő a számukra, hogy ne kelljen aggódniuk a hátralévő fordulókban. A Fradi még matematikailag utolérheti mostani ellenfelét, de ehhez kisebb fajta csoda kellene. Nem elég legyőzni a Kecskemétet, nyerni kellene még Berettyóújfaluban, és Nyírgyulajban is. Vélhetően a zöld-fehérek nem is a számolgatással foglalkoznak, hanem tovább szeretnék nyújtani remek sorozatukat és ismét begyűjteni a három pontot. Legutóbbi öt meccséből négy győzelem és egy döntetlen a mérleg a Fradinál, ami azt mutatja, hogy visszataláltak a tavalyi formára. Ha ehhez hozzávesszük, hogy most már pályára léphet Németh és Östör is, akkor jó esélyük lehet az újabb győzelemre, amivel visszavágnának az őszi vereségért. Persze ez attól is függ, hogy a vendégek melyik arcukat mutatják. Ha azt amelyiket Szombathelyen láthattunk, akkor egy igen kiélezett mérkőzés lesz. A Kecso számára jó hír, hogy az eltiltott Ristic visszatérhet. Izgalmas, jó meccsre van kilátás.

Futsal Hungary