A Fradi II testvérpárjával, Alessióval és Nicolóval beszélgettek.

– Hogyan tudnák feleleveníteni a diósjenői kezdeteket?
Nicoló: – Óvodában Józsa Csaba figyelt fel ránk, neki köszönhetjük az alapokat. Nagyon sok tornán vettünk vele részt, külföldi kupákon is, ahol szinte mindig elől végeztünk. Olyan tekintetben megmaradt a kötődésünk az egyesülethez, hogy gyakran járunk le meccsre, amikor van időnk, és sokszor összefutunk a volt edzőnkkel, akivel beszélünk pár szót. A volt csapattársakkal a mai napig tartjuk a kapcsolatot.

– Minek lehet köszönhető, hogy eljutottak az ország legnépszerűbb csapatáig?
Nicoló: – Sok lemondásnak, sok munkának, plusz az edzéseknek. Szintén nem mentünk volna semmire alázat nélkül. Reggel hatkor indulunk otthonról, majd este nyolcra érünk haza.

– 2017-ben profi szerződést kaptak. Nemrégiben pedig meghosszabbításra került kontraktusuk. Milyen érzés a Fradihoz tartozni?
Alessio: – Nagyon jó érzés a Fradi-családhoz tartozni, és sokat köszönhetünk az FTC-nek, hogy bíznak bennünk.

– Az utánpótlásban eltöltött évek után ebben az idényben az NB III-as együttest segíthetik. Mekkora a differencia a felnőtt futballban?
Nicoló: – Fizikálisan erősebbek meg rutinosabbak, de akkora különbség nincs játékban.

– Kiemelendő, Alessio időközben a Bicske elleni MOL Magyar Kupa-mérkőzésen az első csapatban is bemutatkozhatott.
Alessio: – Felemelő érzés volt debütálni! Remélem, minél többször ott lehetek majd az NB I-es csapatban és bizonyíthatok. Sokszor edzünk a felnőtt kerettel. Nagyon sokat tanulhatunk tőlük, amikor velük vagyunk.

A teljes beszélgetés: NógrádiFoci