Lovrencsics Gergőt kérdezték arról, hogyan teltek az ünnepek.

– Hogy teltek az ünnepek, kipihented magad?
– Megpróbáltam minél több időt tölteni a gyerekekkel, hiszen nagyon kemény éven vagyunk túl, sokat voltam távol a családomtól, ezért az ünnepek idején próbáltam azt az az időt eltölteni a kicsikkel, amit korábban nem tudtam. Ez néha fárasztóbb volt, mint mondjuk egy edzés… Persze, nagyon örültem neki, hiszen látom, hogy milyen jól fejlődnek, mennyire vidámak a gyermekeim, amikor otthon vagyok, nagyon sok mindent tudnak és akarnak velem csinálni, ez jó érzés nekem. Mentálisan és fizikálisan is kipihentem magam, újult erővel vágok bele a felkészülésbe. A célunk a szokásos: szeretnénk megnyerni a bajnokságot, az ősszel pedig szeretnénk újra átélni azokat az élményeket a Bajnokok Ligájában, mint tavaly.

– A futballt és a sportot mennyire tudtad, egyáltalán mennyire szeretted volna kizárni a rövid pihenő idején?
– Teljesen. Az ünnepek idején nem akartam a focival foglalkozni. Persze, ha volt olyan Premier League- vagy Bundesliga-mérkőzés, amely érdekesnek ígérkezett, azt megnéztem, illetve láttam a BL-szereplésünkről készült kisfilmet és a válogatott őszét feldolgozó dokumentumfilmet is, viszont ezen kívül nem akartam focival foglalkozni, hiszen a legfontosabb az volt, hogy mentálisan is kikapcsolódjunk kicsit. Ebben az időszakban értettük meg igazán szerintem, hogy mit is értünk el az előző félévben, most tudatosult bennem, hogy mekkora sikert és örömöt szereztünk a klubnak, saját magunknak és a szurkolóinknak is.

– Kedden kezdődik a „villámfelkészülés” a januári folytatásra – intenzív edzőtáborra kell számítanotok?
– Általában kemény szokott lenni, de ez most egy speciális helyzet, hiszen nagyon korán, már január 20-án elkezdődik a tavaszi szezon. Ez köszönhető annak is, hogy két mérkőzést elhalasztottunk az ősszel, hogy sikerrel tudjuk venni a nemzetközi akadályokat. Biztos vagyok benne, hogy intenzív lesz a felkészülési időszak, bár arra is oda kell figyelni, hogy ne legyen túl sok a terhelés, hiszen utána a következő válogatott szünetig, márciusig folyamatosan heti két mérkőzésünk lesz. A vezetőedzőt ismerve fel kell kötnünk azt a bizonyos alsót, napi két edzésre és edzőmérkőzésekre számíthatunk. Ami biztos: az előttünk álló közel kéthetes felkészülés a lehető legjobban kell, hogy teljen, hogy készen álljunk a tavaszi szezonra. Nagyon fontos lesz számunkra, hogy január 20-án a Diósgyőr elleni mérkőzést sikerrel tudjuk venni, hogy még jobban el tudjunk lógni az üldözőktől, utána pedig még nagyobb erőbedobással meg is tudjuk tartani az előnyt és megnyerni a bajnokságot.

Teljes interjú: Fradi.hu