Máté Csaba nyilatkozott, amiből az is kiderül honnan érkeznek új játékosok az edzőtáborba.

A Bajnokok Ligája-csoportkörös szereplést hozó felejthetetlen ősz után nem sok pihenő jutott a Ferencváros labdarúgóinak. Szerhij Rebrov együttese december 19-én a Budafok elleni győztes hazai bajnokival (2–1) búcsúzott 2020-tól, január 5-én pedig ismét találkozik a keret, amelyre kéthetes spanyolországi edzőtábor vár. A legutóbbi bajnokit követő sajtótájékoztatón az ukrán edző elmondta, a rendkívül megterhelő őszi idény után a pihenés volt a legfontosabb, így a rövid téli szünetre ezúttal nem kaptak egyéni edzéstervet a játékosok.

A csapat így jövő hét kedden, az indulás napján találkozik először az új évben, ám mivel az orvosi stáb a túrához két negatív PCR-tesztet írt elő, az utazó keret tagjai január 1-je után 3-án is tesztelik magukat, így a negatív eredmények birtokában indulhatnak Spanyolországba.

Az edzőtábor szempontjából több lehetőséget megvizsgáltunk, ám többek között Szerhij Rebrov is azt szerette volna, ha a magyarországi klímánál kedvezőbb időjárási viszonyok között készülnének a labdarúgók, így Spanyolország mellett döntöttünk – mondta lapunknak Máté Csaba, a Ferencváros másodedzője. – Szerhijnek kedvező tapasztalatai vannak Spanyolországgal kapcsolatban, a Fradinak szintén, úgyhogy január tizennyolcadikáig ott edzőtáborozunk. A felkészülési mérkőzésekről csak annyit, hogy a program még szervezés alatt áll, de természetesen minket és a leendő ellenfeleket is folyamatosan tesztelik.

A magyar bajnoki címvédőnek a csapatok többségénél korábban kezdődik a tavaszi idény, a Diósgyőr elleni, őszről elhalasztott bajnokit január 20-án játsszák le.

Épp emiatt volt fontos, hogy a labdarúgók minél többet pihenjenek, szerencsére december huszonharmadikán nem kellett meccset játszanunk – folytatta az 51 esztendős edző. – A felkészülés utóbbi években megszokott ritmusa viszont nem változik, az idő rövidsége miatt nem lehet különválasztani a fizikai felkészítést és a taktikai edzéseket, de természetesen figyelembe vesszük, hogy január hatodikán gyakorolunk először Spanyolországban, két héttel később pedig bajnokit játszunk. Többnyire napi két tréning szerepel a programban, de folyamatosan mérjük majd a játékosok fizikai mutatóit, senkinél sem akarjuk túlfeszíteni a húrt. Ami az esetleges erősítéseket illeti, természetesen megbeszéltük, milyen posztra érkezhetne új labdarúgó, ám erről még korai lenne bármit elárulni. Az NB I-be huszonkét mezőnyjátékost neveztünk, meglehet, lesz majd olyan labdarúgó, aki télen távozni akar, első körben pedig őt kell majd pótolni. Az edzőtáborba egyébként néhány fiatal tehetséget is magunkkal viszünk a második csapatból, megadjuk nekik a lehetőséget a bizonyításra.

forrás: nso.hu