Csapatkapitányunk, Lovrencsics Gergő a szurkolóknak is köszönetet mondott.

Edzés újra – Budapesten.
Hajnali négy óra körül értünk haza, szerda délután volt egy regenerációs programunk. Persze az ember ilyenkor még érez némi fáradtságot.

Eltelt egy kis idő. Hogyan gondol vissza a kijevi meccsre?
Kissé ideges vagyok azóta is. A Barcelona és a Juventus elleni mérkőzésen is az volt az érzésünk, sokkal többet kell védekeznünk, mint amihez az NBI-ben szokhattunk. Itthon általában nálunk a labda, támadunk, ritka eset, hogy a mérkőzés hetven százalékát a védekezés teszi ki. De ez nyilván más szint. Ehhez képest, amikor kedd este Kijevben az interjúra vártam, a képernyőn ott volt a statisztika, amely alátámasztotta, amit a pályán éreztem. Nálunk volt többet a labda, nekünk volt több kísérletünk, helyzetünk – csak éppen a gólok számát tekintve állt jobban a Dinamó. Korábban nagyon hatékonyak voltunk, most hiába volt három-négy ígéretes lehetőségünk, sajnos nem tudtunk gólt szerezni. Tanulni kell ebből a meccsből is.

A BL véget ért, de mit hasznosíthat az öt selejtezőből és főleg a hat csoportmeccsből a Ferencváros?
Rengeteget. Merjünk játszani! Ez nagyon fontos, mert amikor a saját elképzeléseink szerint futballozhattunk, abban a rendszerben, amelyet gyakorolunk, a világhírű ellenfeleknek is gondot okoztunk időnként A másik: gyorsabban kell futballozni. Érdekes élmény volt, hogy a világsztárok ellen próbálsz párharcokat kierőszakolni, mert abban jobb lehetsz – csakhogy ezt ők is tudják, ezért olyan tempóban járatják a labdát, hogy elkerüljék a test test elleni küzdelmet. Az esélyt sem adják meg neked, ettől is világsztárok. Fontos, hogy labdavesztés után akár az ellenfél térfelén is visszatámadjunk, jó volt érezni, amikor ez a Camp Nouban vagy Torinóban is sikeres volt.

Mit gondol, hogyan emlékszik vissza erre a hat csoportmeccsre majd húsz év múlva?
Mint karrierem legszebb időszakára. Megvédtük a bajnoki címünket, a válogatott újra kijutott az EB-re, a világ legjobbjaival találkoztunk a BL-ben. Rengeteg élmény, sok tapasztalattal – azon vagyunk, hogy ezeket hasznosítva sorozatban harmadszor is bajnokok legyünk, és jövőre újra a sikeresek legyünk az európai kupában.

NS