A Dinamo román edzője hozta a formáját a kijevi sajtótájékoztatón.

Otthon érzem magam a Dinamo stadionjában, bár úgy látom, kisebb felújítás történt, mióta legutóbb itt jártam – kezdte mosoly kíséretében Szergej Rebrov. – Kijev az otthonom, mindig örömmel térek vissza ide, boldog vagyok, hogy egy ilyen fontos mérkőzésre jöhetek, mint a keddi.

A tréner döntő meccsnek nevezte a Dinamo és a Fradi keddi összecsapását.

Mint előttem Oleksandr Zubkov is említette, számunkra minden eddigi BL-csoportmérkőzés fontos volt, a csapat sok új tapasztalatot szerzett ezen a szinten. Azonban a döntő mérkőzés kedd este következik. Nem lesz egyszerű dolgunk, de van kiindulási alapunk, hiszen egy egymás elleni mérkőzést már játszottunk Budapesten. Akkor sikerült összeszedni magunkat és a gyengébb első félidei teljesítmény után otthon tartottunk egy pontot. Mindent tőlem telhetőt megteszek, hogy a játékosaim kedd este a legjobb teljesítményüket nyújtsák.

Rebrov játékosként és edzőként is meghatározó alakja a Dinamo történelmének, így természetesen több kérdés irányult az érzelmeire, illetve a kijevi csapat és a Fradi összehasonlítására is.

13 különböző nemzetiségű játékossal dolgoztam a Dinamónál is, így nem jelent gondot, hogy a Fradinál is több nemzetiség képviselteti magát a keretben. Annyiban más a jelenlegi helyzet, hogy a Dinamónál nem mindenki beszélt angolul, míg a Fradinál ezzel nincsen gond. Jól ismerem a Dinamo Kijevet, hiszen játszottam és edzőként is megfordultam a klubnál, ismerem a játékosokat is. Érzékelhető, hogy mióta Mircea Lucescu a Dinamo vezetőedzője, sokkal szervezettebben játszik a csapat. Elismerem, tisztelem őt, de a főszerep kedden is a játékosoké lesz.

Az ukrán csapat vezetőedzőjétől, Mircea Lucescutól azt kérdezték először a találkozó előtt egy nappal tartott sajtótájékoztatón, hogy a keddi összecsapás Dinamo Kijev-Ferencváros, vagy inkább Lucescu-Rebrov mérkőzés lesz?

Nincs cipőm, szóval, ha hoznak a múzeumból egyet, akkor szívesen játszom Rebrov ellen! A Ferencvárosnak sok variációs lehetősége van, vannak magyarjaik, de több ország is ad nekik játékosokat. Nekünk nincs ennyi lehetőségünk változtatni a csapaton. Rebrov egy nagyszerű ember, jó kapcsolatot ápolok vele. Nagyon erős csapat lesz az ellenfelünk, olyan szinten vannak, mint mi. Nincs más lehetőségünk, győznünk kell – mondta Mircea Lucescu.

Lucescu, aki véletlenül többször is Fenerbahcénak nevezte a Ferencvárost, kijelentette, hogy a Dinamo számára hiába lenne elegendő a döntetlen a harmadik hely megszerzéséhez, mindenképpen győzelemre tör majd.

Ha döntetlenre játszol, soha nem éred el” – jelentette ki egyértelműen a 75 éves tréner. Az első összecsapást felelevenítve úgy fogalmazott, ő is hibázott abban, hogy a Ferencváros kétgólos hátránya ellenére fel tudott állni és végül 2-2-re mentette az összecsapást, de kifejtette, hogy ehhez a játékvezető hibája is kellett, aki nem vette észre Cigankov lekönyöklését. Lucescu nagyon jó mérkőzést vár, és annak a reményének adott hangot, hogy a tanítványai a tapasztalt játékosokból álló Ferencváros legyőzésével bebizonyítják, felnőtté váltak.

Fradi.hu, MTI nyomán.