Középpályásunkat kérdezték a Barcelona elleni BL-meccs előtt.

Tele voltunk jó fiúkkal, most azért hoztunk egy-két rosszfiút is” – mondta Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke még a nyáron, nem sokkal azután, hogy a zöld-fehérek az albán Myrto Uzuni megszerzése után átigazolták a francia Aissa Laidounit is.

A futballisták azóta bizonyították, a magyar csapat jó vásárt csinált velük, Uzuni a múlt héten a Juventus otthonában (1–2) szerzett gólt, míg Laidouni a hétvégi, MTK ellen 2–0-ra megnyert örökrangadón volt a mezőny legjobbja. Ahogy az algériai származású futballista teljesítményét jellemeztük, mezőnybeli munkájával, nagy teherbírásával emelkedett ki, rendkívül hasznosan futballozott, sok labdát szerzett, és ha nála volt, rendszerint rágyorsított az ellenfél védelmére. A 23 éves Laidouni valóban tipikus „rosszfiú”, a magánéletben ugyan nem ismerjük, ám a pályán senkitől és semmitől sem fél. Ha kell, leordítja saját csapattársa fejét, s miután rendkívül robbanékony és erős, az ellenfelek sem lehetnek nyugodtak, ha megindul feléjük.

A védekező középpályásra az FC Barcelona ellen is fontos szerep hárulhat, kezdőként és csereként is hasznára lehet az FTC-nek – Rebrov vezetőedző kifejezetten kedveli a stílusát, mert sosem adja fel, nincs olyan helyzet, amelyben ne küzdene.

Mindig is ilyen voltam – mondta a Nemzeti Sportnak Laidouni. – A pályán harcosként, barátként tekintek a csapattársaimra, márpedig a barátaimat sohasem hagyom cserben, mindig számíthatnak rám! Ha látom, hogy valamelyikük szorult helyzetben van, védekező középpályásként próbálok segíteni, odaérni, szerelni, becsúszni… Minden mérkőzésen a maximumra törekszem, így neveltek, ilyen közegben nőttem fel.

A francia középpályás bizakodó a Barca elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés előtt, a csapat múlt kedden Torinóban megmutatta, ezen a szinten sem vall szégyent. Laidouni a katalánok ellen kőkemény kilencven percre számít, és biztos benne, ezúttal sem adják olcsón a bőrüket.

A Juventus otthonában nagyon jól játszottunk. Rendkívül csalódottak voltunk, hogy nem tudtuk megtartani a döntetlent, de az öltözőben megbeszéltük, abból a mérkőzésből is erőt merítünk. Próbáljuk élvezni a meccseket a Bajnokok Ligájában, a legtöbbünk most először jutott el a csoportkörig. A Barca ellen nem könnyű futballozni, mégiscsak a világ egyik legjobb csapatáról beszélünk, de alaposan felkészülünk, és ismét odatesszük magunkat. Miért ne lehetnénk ismét olyan jók, mint legutóbb Olaszországban?!

Laidouni december 13-án ünnepli 24. születésnapját. A franciaországi Montfermeil-ben született, pályafutását az Angers SCO utánpótlásában kezdte, 2014-től a klub tartalékcsapatának színeiben alacsonyabb osztályú bajnokságban futballozott. Két évvel később, 2016. április 2-án a Troyes AC elleni mérkőzésen debütált az Angers élvonalbeli együttesében – az akkor 19 éves játékos kezdőként végigjátszotta a bajnokit, érdekesség, a szakmai stáb jobbhátvédként számolt vele.

Az volt az egyedüli mérkőzésem, amikor a védelem jobb oldalán játszottam – nevetett a futballista. – Több poszton is bevethető vagyok, ez az egyik erősségem. Ha úgy hozná a sors, a védelemben is feltalálnám magam, de természetesen a középpályán van az igazi helyem. Franciaországban, a szülővárosomban négyévesen vittek le először edzésre, addig rágtam édesapám fülét, amíg be nem adta a derekát. Attól a naptól kezdve minden nap ott voltam a tréningen.

A légiós feleségével és kisfiával költözött Budapestre, s nagyon megszerették a magyar fővárost. A középpályás rövid idő alatt beilleszkedett új csapatába, s most az FC Barcelona elleni mérkőzésre készül a Ferencvárossal.