Az elmúlt hetekben bővült labdarúgó csapatunk utánpótlás hálózata.

Klubunk labdarúgó utánpótlásának képviseletében Szűcs Mihály ünnepélyes ceremónia keretében régiós kiemelt partneri együttműködési megállapodást írt alá a Dunakanyar SE képviselőivel, a Dunakanyar SE szentendrei sporttelepén tartott ceremóniát a két egyesület korosztályos csapatainak barátságos mérkőzése zárta.

Partnerkapcsolati megállapodást kötött a Ferencvárosi Torna Club és a Budakeszi LA, jelentették be a Pest megyei településen. A rendezvény részeként a Fradi U10-es labdarúgócsapata játszott a házigazda U10-U11-es vegyes csapata ellen, majd sor került a molinó átadására – tudtuk meg Kiss Baranyi Sándor utánpótlás szakmai vezetőtől.

A Fradi amellett, hogy az utánpótlás-képzésben szeretné mind módszertanilag, mind pedig pedagógiailag a legmagasabb szintet képviselni, küldetésének tartja azt is, hogy ne csak a saját szakosztályi munkája legyen kiemelkedő, hanem hatással legyen a Ferencváros tradícióit, a Fradi kultúráját befogadni és ápolni képes partnerei szakmai tevékenységére is – mondta el Kiss Baranyi Sándor. Hozzátette: klubunk első körben a fővárosban és annak vonzáskörzetében létesít partnerkapcsolatokat.

A partnercsapatok kiemelkedő játékosai számára folyamatos beléptetést biztosítunk a Fradi korosztályos együtteseibe, ez is egy fő célja a partnerkapcsolati programnak – tette hozzá.

Az eseményen az FTC részéről jelen volt még a társadalmi kapcsolatokért felelős utánpótlás-vezető, Szűcs Mihály, Budakeszit pedig polgármestere, Dr. Győri Ottilia képviselte.

Az FTC partnerszerződést kötött a 4 Trainerz Sportegyesülettel. Az eseményen a Ferencvárost Palásthy Norbert akadémiai igazgató, Kiss Baranyi Sándor utánpótlás szakmai igazgató, valamint Szűcs Mihály társadalmi kapcsolatokért felelős vezető képviselte. A Trainerz Sportegyesület egy olyan gyermeklabdarúgó klub, amely egyesületi keretek között oktatja a labdarúgást az óvodákban és a legfiatalabb korosztályokban (6-11 évesek). A megfelelő képzést a jól felkészült, pedagógiailag is magas szintet képviselő, Fradi-kötődésű edzői közösség biztosítja.

Folytatva a korábban megkezdett folyamatokat, ismét stratégiai szempontból fontos partnerkapcsolati szerződést kötöttünk. Kiemelt jelentőséget tulajdonítunk annak, hogy valós szakmai tartalommal töltsük meg együttműködéseinket. A 4 Trainerz sportegyesület profilja, módszertana és szellemisége tökéletesen illik abba a filozófiába, amit mi elképzelünk az utánpótlás fejlesztés korai időszakáról. Külön öröm számomra, hogy az újdonsült partnercsapatunk edzői stábját korábbi tanítványaim alkotják, akik az elvégzett munkájukkal kiválóan bizonyították, hogy komoly értéket képviselnek a gyermeklabdarúgás területén – nyilatkozta Kiss Baranyi Sándor, az FTC utánpótlás szakmai igazgatója.

Partnerkapcsolati megállapodást kötött egymással az UFC Gyömrő és a Ferencvárosi Torna Club, jelentették be a két együttes képviselői. A Pest megyei település csapata nem az első, amellyel hasonló együttműködésre lép klubunk utánpótlása az elmúlt hónapokban. Ahogyan Kiss Baranyi Sándor, az FTC utánpótlás szakmai vezetője korábban elmondta, a cél az, hogy a Fradi utánpótlás-képzésében jelen lévő módszertani és pedagógiai munka hatással legyen a Ferencváros tradícióit és kultúráját befogadni és ápolni képest partnerek szakmai tevékenységére is. A partnerek kiemelkedő képességű játékosai számára pedig folyamatos a belépési lehetőség az FTC csapataihoz. Klubunk első körben a fővárosban és annak közvetlen vonzáskörzetében részesít partnerkapcsolatokat.

A Ferencvárosi Torna Clubot Kiss Baranyi Sándor mellett Szűcs Mihály társadalmi kapcsolatokért felelős vezető képviselte az eseményen, míg a gyömrőiek részéről a klub elnöke, egyben Gyömrő alpolgármestere, Tóth János vett részt a ceremónián. A hasonló megállapodások aláírási ceremóniájának részeként korábban megtartott U10-es edzőmérkőzés ezúttal elmaradt.

Fradi.hu