Pólósaink ügyvezetőjével beszélgettek.
Madaras Norbert kétszeres olimpiai-, és világbajnok vízilabdázó, az FTC vízilabda szakosztályának elnöke volt a szombat esti Én vagyok itt!-ben Koltay Anna és Kovács Dóri vendége.
Anna és Dóri a sorozatban tizedik Magyar Kupa győzelemhez is gratuláltak, és a Fradi sikereinek kulcsára is kíváncsiak voltak. Madaras Norbert elmondta, hogy természetesen a csapatnak, a klubnak és az egész háttérnek is köszönhető a siker, de a játékosokat és a győztes mentalitásukat emelte ki:
„A tíz döntőből hat vagy hét az tényleg nagyon kis dolgokon múlott, van ahol egy góllal, van ahol ötméteresekkel győztünk, vagy hosszabbításban; és ott jön ki ez a fajta győztes mentalitás, amit viszont kiemelnék… Ez a tízből tíz ez tényleg egyedülálló.”
2020 koronavírus miatti nehézségeiről így fogalmazott:
„…Azt hiszem az volt a legnehezebb, hogy csapatként és egyénileg is mindenki ugyanúgy tűzben tartsa magát és ugyanúgy eddzen, hiszen több hónap kihagyás után hiába kezdett volna el valaki nagyon lelkesen edzeni. Mondhatom a mi játékosaink egész tavasszal, tulajdonképpen ahogy tudták, végig edzették ezt a nehéz időszakot és ennek lett meg a gyümölcse most ősszel.”
Mozgalmas december
A csapat életében decemberben kiemelt és mozgalmas hetek következnek, mert most jönnek a fontos meccsek a bajnokságban, aztán a Bajnokok Ligája mérkőzések, amik a Duna Arénában buborékban lesznek. Nagyon boldogok a játékosok, hogy újra játszhatnak, de azért a nézők nélküli mérkőzések is nehezített körülmény lesz számukra.
Madaras Norbert az olimpiáról: Lőtávolon belül vagyunk
Anna és Dóri az olimpiára is kitértek, és a válogatottról is kérdezték a szakosztályelnököt, mivel a válogatott játékosainak több, mint a fele a Fradiban játszik. Madaras Norbert elmondta, hogy jó esélyük van, és a válogatott tényleg nagyon jól összeállt:
„Az olimpia előtt abban a négy-öt csapatban kell lenni, aki igazán esélyes, én azt gondolom, hogy most abban vagyunk. Aki szintén játszott az tudja, hogy ez nem olyan egyszerű, tehát mindennek össze kell jönnie ahhoz, hogy a felkészülés alatt is, és ott az olimpián abban a két hétben, ezt saját tapasztalatból is mondom, hogy ott azért nagyon pici dolgokon múlnak a nagyon nagy dolgok. De benne vagyunk abban, tehát ilyen lőtávolon belül vagyunk, abban azt mondom a top négy csapatban, akiből majd lehet a végső győztes…”
Madaras Norbert két és fél éve hagyta abba a játékot, neki leginkább a nagy meccsek hangulata hiányzik, amit többször is átélhetett.