Dénes mellett Botka Endre, a gólszerző Myrto Uzuni és Szergej Rebrov értékelt a Juventus elleni Bajnokok Ligája találkozó után.
Botka Endre
Nem voltak olyan veszélyes helyzeteik, amely alapján azt mondanám, hogy megérdemelten nyerték meg ezt a találkozót. Inkább a döntetlen lett volna a reális, sajnálom, hogy a végén ilyen gólt kaptunk. Nagyon jól védekeztünk az első játékrészben, jól zártuk le a széleket, nem tudtak veszélyeztetni. A második játékrészben már megvoltak a lehetőségeik, de ebből is tanulnunk kell. Ez volt eddig a legjobb meccsünk a Bajnokok Ligájában. A hazai bajnokikon nem vagyunk védekezésre kényszerítve, most muszáj volt kontrákra játszanunk.
Dibusz Dénes
Szerencsétlen szituáció volt a végén. A mozgásommal ellentétes irányba fejelte a labdát Morata, ennek ellenére elakadt bennem a labda, de mögém került, és így végül besodortam a kapuba. Mérges vagyok, és csalódott, hogy ilyen góllal kaptunk ki. Ami munkát beletettünk ebbe a meccsbe, az alapján megérdemeltük volna az egy pontot. Teljes mértékben felvettük a versenyt a Juventusszal. Az első félidőben voltak lehetőségeink, megvalósítottuk, amit elterveztünk. A második játékrészben beszorítottak minket, komoly lehetőségeket dolgoztak ki, két kapufát is rúgtak. Az utolsó percekben viszont már nem volt szerencsénk. Az eredmény miatt lehetünk bosszúsak, de erre a teljesítményre büszkék lehetünk. A sorsolás pillanatában tudtuk, hogy valószínűleg a Dinamo Kijevvel leszünk versenyben a harmadik helyért a csoportban. Az sorsdöntő meccs lehet, de addig még van két hét, bajnoki meccsek és jön a Barcelona is. Lehet esélyünk arra, hogy az EL-ben folytassuk.
Myrto Uzuni
Nagyon csalódottak vagyunk az eredmény miatt. Szeretném megköszönni a csapattársainknak, akikkel mindent megtettünk. de ilyen a futball. Egy nagyon nagy csapattal találkoztunk. Tudtuk, hogy milyen szintet képviselnek, és hogy mindig koncentrálni kell ellenük. A csapat teljesítményével elégedett vagyok, Én is a legjobbamat nyújtottam a csapatért, jól érzem magam az együttesben.
Szergej Rebrov
Csak az eredmény miatt lehetünk csalódottak. Remekül védekeztünk, versenyképesek voltunk Európa egyik legjobb csapata ellen. Csalódottak vagyunk, de hát ilyen a Bajnokok Ligája. Nem volt több helyzete a Juventusnak, kontrából jó lehetőségeink voltak. A lefújás előtt a játékosok nem koncentráltak eléggé, de remekül játszottak, mindent megtettek a Ferencvárosért. Idegenben megterhelő egy meccs a Juventus ellen, teljesen más mint otthon. A háromvédős rendszer begyakorlására semennyi időnk nem volt, ennek ellenére a játékosok ragyogóan megoldották hátul.
Kivonat: Origo