Hidi Patrik szerint jobb teljesítményt kell nyújtaniuk.

Bódog Tamás

Hál’Istennek a betegségből egyre több játékos térhet vissza, igaz, ők még egészen másfajta terhelést kapnak, napról napra figyeljük az egészségügyi stábbal közösen, hogy milyen állapotban vannak, de már látjuk a fényt az alagút végén, egyre nagyobb létszámban tudunk részt venni az edzéseken. Annak ellenére, hogy eltérő terhelést kapnak a visszatérők, azért lassan utolérik magukat, folyamatosan egyre jobb formába kerülnek, így nem kell annyit improvizálni az összeállítással, mint a legutóbbi meccseken. A Ferencváros még nem kapott ki ebben a szezonban az NB I-ben, vezetik a bajnokságot, önbizalommal telve futballoznak, a Bajnokok Ligájában is jó meccseket játszanak. Ez alapján a Fradi a mérkőzés favoritja, de azért dolgoztunk egész héten, hogy megnehezítsük a dolgukat, hogy eredményesen futballozzunk a szombati mérkőzésen.

Honvéd