Újabb egy évre kötelezte el magát a Fradihoz Bíró Blanka.

Bíró Blanka 2016-ban igazolt Vácról a Ferencvároshoz. Gyorsan a szurkolók egyik kedvencévé vált, az elmúlt években pedig kétségkívül kivívta a szakemberek elismerését is. Női kézilabdacsapatunk és a magyar válogatott egyik legstabilabb pontja, illetve vezére a pályán és azon kívül is – most pedig örömmel jelenthetjük be, hogy újabb, 2022. június 30-ig szóló szerződést kötött klubunkkal.

Nagyon szeretek itt lenni, szeretem a Ferencvárost, érzem a bizalmat és a körülmények is adottak ahhoz, hogy tovább fejlődjek – mondta boldogan Bíró Blanka a megállapodással kapcsolatban. – Azt mondják, a kapusok később érnek, szóval bízom benne, hogy bennem is több van még, de azt is érzem magamon, hogy az elmúlt négy és fél évben miben lettem jobb. Most azt szeretném elérni, hogy ne legyen hullámzó a teljesítményem. Szeretném, hogy mindenben stabilan hozzak egy minimum szintet.

Blani hozzátette, fontos szempont volt a döntésénél, hogy a csapat keretét az előrelépéshez megfelelő mértékben erősítették meg.

Nem titok, hogy a megállapodás már korábban megszületett, de már akkor is tudni lehetett, hogy miként változik a keret, hogy komolyabb céljaink lehetnek. Bár most rengeteg nehezítő körülménnyel találtuk magunkat szembe, így is be kell bizonyítanunk, hogy jó csapat vagyunk. Nem zavar egyáltalán a nyomás, amiért sikereket várnak tőlünk. Ezt a helyzetet élvezni kell, nem pedig nyomásként megélni. Aki aláírja a szerződését a Ferencvároshoz, az azt is aláírja, hogy csak a győzelem az elfogadható eredmény.

Kapusunk az évek során rengeteg tapasztalatot szerzett a bajnokikon, a Bajnokok Ligája-mérkőzéseken vagy épp a válogatott találkozók alkalmával.

Megtiszteltetés, hogy elértem erre a szintre, hogy tőlem várnak segítséget a társak, és próbálok is ennek megfelelni. Akkor a legnehezebb ez, amikor én sem tudok valamiért olyan teljesítményt nyújtani, amilyet szeretnék, de tudom, hogy számítanának rám. Ettől is több leszek, persze, és már csak ezért is stabilnak kell lennem, ahogyan már korábban is mondtam.

A kézilabda szakosztály ügyvezető igazgatója, Bognár László örül, hogy a csapat egyik legjobbját, a szurkolók egyik kedvencét sikerült megtartani.

Bíró Blanka Magyarország és Európa egyik legjobb kapusává vált a Ferencvárosban, és hiszem, hogy még több van benne. Nagyon örülök, hogy továbbra is a Fradi sikereiért harcol, ő az egyik alappillére annak a csapatnak, amely reméljük, eléri a céljainkat. Tudjuk, hogy milyen erős riválisaink vannak minden fronton, de szeretnénk mindenhol minél előrébb végezni” – mondta az ügyvezető igazgató.

Fradi.hu