Most pedig a Bajnokok Ligájában játszik támadónk, hazájával pedig kijutott az Európa-bajnokságra – a magyaroknak is gratulált a játékos.

– A hosszabbításban szerzett góllal jutottak ki az Európa-bajnokságra. Mi volt az első reakciód a lefújás pillanatában?
– Kissé idegesek is voltunk egy ideig a kétszer tizenöt percben, mert úgy éreztük, hogy az írek elleni meccs után megint a tizenegyesek döntenek majd. Aztán a 110. percben Michal Duris betalált és ezzel meglett a győzelem. Azért is volt erre nagy szükségünk, mert az elmúlt időszakban nem voltak jó meccseink, bosszantó vereségeket szenvedtünk. Ezen a mérkőzésen megmutattuk, hogy remek harcosok vagyunk, kitartunk a végéig és fantasztikus érzés, hogy a nemzetünk boldog és sorozatban második alkalommal Szlovákia ott lesz az Eb-n.

– Bajnokok Ligája-csoportkör, Európa-bajnoki kvalifikáció. Gondoltad volna ezt fél évvel ezelőtt?
– Dehogy! Fél éve még csapatom sem volt, erre most a Fradival a Bajnokok Ligája csoportkörében topcsapatok ellen játszhatok, Szlovákiával pedig jövőre ott lehetek az Európa-bajnokságon pályafutásom során először. De ezért kiváló sportág a labdarúgás, mert szinte bármi megtörténhet egyik pillanatról a másikra. Emlékezetes időszak lesz ez a karrieremben.

– Te vagy a hetedik ferencvárosi labdarúgó, aki a válogatottjával kijutott az Eb-re, ezzel egy régi rekordot állítottak be a Fradinál.
– Óriási élmény, de hadd ragadjam meg az alkalmat, hogy gratuláljak Magyarországnak is, hogy kijutottak az kontinensviadalra. Ha valakik, a magyarok megérdemelték.

Teljes interjú: Fradi.hu