Statisztikai adatok a hétvégi bajnokiról.

MLSZ adatbank

A mindössze 47:15 tiszta játékidejű találkozón a két csapat gyakorlatilag azonos ideig birtokolta a labdát, a mieink többet és pontosabban (84.5-87.2%) passzoltak. A hazaiak némileg többet lőttek kapura azonban (11-8) és többször is találták el (5-3). Rengeteg szabálytalanság volt, 19-27, a molisták csak Laidouni ellen nyolcszor szabálytalankodtak. A párharcokban minimális fölényünk volt (72-70).

Laidouni ezúttal is kimaradt az MLSZ InStat statisztikákból, így nem meglepő, hogy ezúttal sem volt a TOP5-ben: 1. Haratin (300), 2. Stopira (294), 3. Bambgoye (290), 4. Skvarka-Musliu (281-281).

Az xG 0.88-1.58 (a különbséget a tizenegyes adja [0.76]), az xcG 1.18-1.78 (ebből 0.81 a tizenegyes). A labdabirtoklás a cserék után már 68-32% volt ide. A tizenegyes után a hazaiak egyszer, a mieink hatszor kíséreltek gólt szerezni. A hazaiak többet támadtak (14+2 – 21+3), érdekesség azonban, hogy a mieink majd másfélszer annyi (97/47) támadópárharcot vállaltak, mint a hazaiak (65/30). Ebből következően a védekező párharcokban is hatékonyabbak voltunk.

A csapat 4-1-4-1-es felállásban focizott, némileg több labdát szerzett (58-55), de többet is adott el (82-79). A meccs tempója nem volt magas, de a mieink passzsebessége mindenképpen jobb volt (16.8-15.9). A labdáink 9%-a volt hosszú, az pedig nem meglepő, hogy nem erőltettük a letámadást (13.3 PPDA).

Dibusz 5 lövésből (1.78 xcG) 1 gólt kapott, tizenegyesből. 1-szer jött ki. 27 passzából 26 pontos volt. 20-szor adtuk haza a labdát.

Botka 62 akciójának 66%-a volt sikeres. 78%-kal passzolt, 13 párharcból 5-öt nyert meg. 11 labdát vesztett el, 5-öt szerzett vissza, 2 passzt lopott. 1 lövést készített elő (0.05 xA).

Kovacevic 72 akciójának 79%-a volt sikeres. 86%-kal passzolt, 9 párharcból 4-et nyert meg. 7 labdát vesztett, 3-at szerzett vissza, 1 passzt lopott.

Dvali 68 akciójának 87%-a sikeres. 1 lövése volt (0.2 xG). 91%-kal passzolt, 6 párharcból 5-öt nyert meg. 3 labdát vesztett, 7-et szerzett, 3 passzt lopott és 3-szor tisztázott.

Heister 75 akciójának 67%-a sikeres. 2 lövése volt (0.22 xG). 82%-kal passzolt, 26 párharcból 13-at nyert meg. 8 labdát vesztett, 6-ot szerzet, 3 passzt lopott.

Haratin 88 perc alatti 80 akciójának 83%-a volt sikeres. 96%-kal passzolt, 12 párharcból 9-et nyert meg. 3 labdát vesztett, 12-t (!) szerzett vissza, 7 labdát lopott, 5-ször tisztázott.

Isael 68 percet volt a pályán, 44 akciójának 41%-a volt sikeres. 68%-kal passzolt, 14 párharcból 5-öt nyert meg.

Laidouni 87 akciójának 71%-a volt sikeres. 88%-kal passzolt, 7 cseléből 5 volt jó, 28 párharcból 18-at nyert meg. 9 labdát vesztett, 8-at szerzett, 2 passzt lopott.

Somalia 46 percet volt a pályán, 43 akciójának 67%-a volt sikeres, 1 kísérletből 1 gólt szerzett (0.37 xG). 100%-kal passzol, 9 párharcból 4-et nyert. 2 labdát vesztett, 3-at szerzett, 2 passzt lopott.

Skvarka 73 percet volt a pályán, 42 akciójának 48%-a volt sikeres. 1 lövése volt és 1 gólpassza. Ezzel együtt 2 lövést készített elő (0.46 xA). 16 párharcból 8-ar nyert.

Boli 68 percet kapott, 42 akciójának 38%-a volt sikeres, 67%-kal passzolt, 24 párharcból 9-et nyert meg. 1 lövést készített elő (0.13 xA).

Sigér 48 percet volt a pályán. 50 akciójának 66%-a volt jó. 92%-kal passzolt, 16 párharcból 9-et nyer. 7 labdát vesztett, 6-ot szerzett, 2 passzt lopott.

Baturina 26 percet volt a pályán. 8 akciójának 63%-a volt sikeres. Mindkét passza jó volt, 6 párharcból 3-at nyert, 1 csele sikeres volt. 1 labdát vesztett.

Tokmac 26 percet kapott, 14 akciójának 43%-a volt sikeres. 1 lövése volt (0.05 xG). 75%-kal passzolt. 3 cseléből 2 jó, 6 párharcból 3.

Zubkov 15 akciójának egyharmada volt sikere 21 perc alatt. 1 lövése volt (0.04 xG). 3 passzából 2 jó, 7 párharcból 2-t nyert.

Vécsei 6 percet kapott, 3 akciójából 1 egy csel volt sikeres. 3 párharcból 1-et nyert, 1 labdát vesztett.