A Dinamo Kijev elleni Bajnokok Ligája meccs előtti sajtótájékoztatón kérdezték labdarúgó csapatunk vezetőedzőjét.

Szergej Rebrov

Nem voltunk 25 éve a Bajnokok Ligájában, alkalmazkodnunk kell az aktuális ellenfélhez, holnap egy nagyon erős ellenféllel játszunk, készen kell állnunk erre. Itthon játszunk, magunkra kell koncentrálnunk, a játékunkat, taktikánkat pedig az ellenfélhez igazítani. A mi felkészülésünkön nem változtat az, hogy a Dinamónál két játékos is koronavírusos let, ez az ő problémájuk, de úgy gondolom, hogy minden posztra több hasonló szintű játékosuk van. Mindenki a Kijevről beszél, miközben nálunk Uzuni a selejtezőkben nagyon fontos szerepet játszott és most nem számíthatunk rá, mivel ő is megfertőződött. Most ilyen dolgokkal kell együttélnünk, ha azt akarjuk, hogy futballozhassunk. Ez a Bajnokok Ligájában és a magyar bajnokságokban is gondokat okoz mindenkinek.

Természetesen kavarognak bennem az érzelmek most, de profi vagyok, mindannyian azért vagyunk itt a BL-ben, hogy ilyen szintű csapatokkal mérkőzzünk meg, ez a legmagasabb szint, koncentráltnak kell lennünk. Persze boldog is vagyok, hogy itt van a Dinamo Kijev, hiszen több éve nem jutottak be, nagyon érdekes mérkőzés lesz, de az érzéseim nem befolyásolnak, nagyon komolyan veszem a játékosok felkészítését.

Mircea Lucescu egy legendás edző, megérdemli, hogy a legmagasabb szinten edzősködhet, az irányításával úgy látom, hogy nagyobb a fegyelem a Dinamónál, nagyon nehéz meccs lesz. De nem Lucescu ellen kell felkészíteni a csapatot, hanem a Kijev ellen, nagyon sok dologra készen kell állnunk.

Jelenleg a legfontosabb számomra az, hogy versenyképesek legyünk, nem beszélek pontokról, természetesen mind nyerni szeretnénk, Barcelonában is kicsit tartottunk az ellenféltől, de aztán megpróbáltuk megnyerni a mérkőzést, biztos vagyok benne, hogy holnap ugyanezt tesszük majd. Koncentráltnak kell lennünk, a játék minden pontjában a maximumot kell nyújtanunk, nem akarok a pontokról beszélni. Türelmesnek kell lennünk. A játékosok most a Dinamóra koncentrálnak, az én fejemben természetesen már ott van a következő meccs is, megfelelően kell eltalálnunk az egyensúlyt a Bajnokok Ligája és az NBI-es szereplés között, nem lehet felosztani a keretet első és második számúra, ha így tennénk, lehet, hogy sehol sem lenne esélyünk.