Edzőjük ezzel magyarázta a szerényebb teljesítményt az edzőmeccsen.

Szombaton a házigazda Kisvárda Master Good és a Szpari játszott edzőmeccset. A Várkerti Stadionban az élvonalbeli hazaiak az utolsó percben szerzett góllal nyertek a második osztályban szereplő nyíregyháziak ellen.

Úgy gondolom, hogy a fizikális rész rendben volt, viszont a szakmai és tartalmi nem olyan volt, mint amilyet látni szerettünk volna – kezdte visszatekintését a szombati találkozóra Supka Attila, a Kisvárda Master Good vezetőedzője. – Nem nyújtotta azt a teljesítményt a csapat, amit vártunk. Ebben benne lehet az is, hogy a játékosok nagy ­része már a Fradi elleni meccset várta, és nem szeretett volna megsérülni. Az viszont pozitív, hogy végül megnyertük a mérkőzést. Hétfőtől már a Fradi van a fókuszban, erről beszéltünk a játékosokkal, és szeretnénk megfelelően felkészíteni a csapatot, hogy egy jó eredményt érjünk el.

A péntek esti Fradi elleni meccs belépőit elővételben a Városi Sportcsarnok földszintjén kedden és szerdán 8–17, csütörtökön 8–16 óra között lehet megvásárolni.

forrás: szon.hu