„Juci” azt is elmondta, hogy szerinte mi kellene ahhoz, hogy európai szintű nagy csapat legyen a Fradiból.

– Látom, tippmixezett. Nyert?
– Nem. Nézze meg, eltaláltam az eredményt, azt, hogy a Fradi kettő-egyre nyer a Dinamo ellen, de mellétettem NB II-es meccseket is, és elment a szelvény.

– Akkor bosszús lehetett szerda este.
– Ellenkezőleg, nagyon boldog voltam. Szenzációs meccs volt. Annak idején mondtam Kubatov Gábor elnöknek, hogy Thomas Doll-lal biztosan nem alkotunk semmit sem a nemzetközi porondon, ő túl jó ember volt, nem tudta annyira összerántani a csapatot, mint most Rebrov. Most kellene egy jobbhátvéd és középre egy kiváló futballista és a Ferencváros európai szintű nagy csapat lehetne. Nagyon tetszett az önfeláldozó játék, Tokmac pedig rendkívül jó, ügyes játékos.

– Anno ön gyerekként hogyan találkozott a futballal?
– Volt itt, Alsónémediben egy pálya, ahova mindig kimentünk. Hárman, négyen, olykor tízen is, és az egész pályán két kapura játszottunk három-négy órán keresztül, igaz, minden gól után pihentünk kicsit. Addig játszottunk, amíg valamelyikünk anyja bottal nem kergetett minket haza.

– Ebből hogyan lett igazi klubfutball?
– A keresztapám bevitt a Fradi toborzójára, amikor tizennégy éves voltam. Összejöttünk vagy háromszázan, két pályán játszottunk egymással, és én lefutottam mindenkit, majdnem mindig nálam volt a labda. A legendás edző, Száger Mihály félrehívott, és mondta, leigazolnak.

– Miért éppen a Fradiba vitték?
– Szóba sem jöhetett másik klub. A Csepel még pénzt is kínált apámnak, ha odamegyek, mire ő azt felelte, inkább ő ad pénzt nekik, csak hagyjanak békén. Azt mondta: vagy a Fradiba megyek, vagy sehova. Állandóan hallgattuk a rádióban a közvetítéseket, imádtuk Albertet, Mátrait, Fenyvesit, minden vágyam az volt, hogy egyszer Alberttel együtt játszhassak. Apám ugyan mondta, fiam, tudod, hogy hány százezren szeretnék ugyanezt, de nem érdekelt, ez volt a legfontosabb célom.

– Elég hamar elérte, hiszen még nem volt nagykorú, amikor bemutatkozhatott a felnőttek között.
– Ez igaz, de nem Albert mellett, mert éppen helyette kerültem be a csapatba. Az ifiben nagyon jól ment, és egy nap szóltak, hogy a hét végén a felnőttekhez menjek, mert sok a sérült. ­Eleinte egy férfi nem akart beengedni az öltözőbe, nem értette, mit keres ott egy gyerek. Aztán ültem az egyik széken, amikor bejött Albert Flóri, és mondta, nem vállalja a meccset, mire az edző, Mészáros József szólt, hogy öltözzek, én játszom. A cipőm rettenetes állapotban volt, végül Orosz Pál adta ide az övét, ami két számmal nagyobb volt a lábamnál, de Pali azt mondta, ne törődjek vele, csak szaladjak, az ő cipője tudja, mit kell csinálni. Volt benne valami, négy gólt lőttem benne, a Fradiban azóta sem mutatkozott be senki sem így, tizenhét évesen főleg nem, de talán máshol sem. Sohasem felejtem el a dátumot, 1963. november 7. volt.

– Albert nem lett féltékeny?
– Három nap múlva már ő is játszott a Diósgyőr ellen, és kiderült, elférünk egymás mellett a csapatban. Attól fogva roppant szerencsés voltam, mert olyan kaliberű futballistával sohasem találkoztam, mint ő, senki sem érezte úgy a játékot, mint Albert. Élmény volt vele minden perc a pályán.

– Örök kérdés, hogy ki volt jobb: Albert vagy Varga Zoltán?
– Flóri öt perc alatt el tudott dönteni egy meccset, Zoli nem. Ő művész volt, csodálatos dolgokat csinált a pályán, az újpesti Noskó tényleg mondta, hogy a közelébe sem megy, mert bohócot csinál belőle, de a meccs ettől még null-nullra állt.

– Három európai kupadöntőben játszott, ebből a VVK-t meg is nyerték, négyszeres magyar bajnok, olimpiai aranyérmes. Melyikre a legbüszkébb?
– Mindegyikre. A VVK-ért a Juventust kellett legyőzni hatvanötben, három évvel később sem sokon múlott a siker, itthon meg kellett volna vernünk a Leeds Unitedet, de nem sikerült. A KEK-döntőben pedig, hetvenötben, esélyünk sem volt a komplett szovjet válogatottat jelentő Dinamo Kijev ellen. A négy bajnoki cím lehetett volna öt is, de 1963 őszén, az utolsó fordulóban hiába ajánlotta fel a döntetlent a Dorog, mi azt hittük, tisztán is meglesz az aranyéremhez szükséges egy pont. Kikaptunk, a Győr lett a bajnok, minket pedig még a Honvéd is megelőzött.

– A Fradival milyen a viszonya?
– Nagyon jó. Amikor a nyáron megműtöttek mélyvénás trombózissal, és a csapat meccset játszott, az egyik vezető minden gólnál felhívott. Van VIP-bérletem, úgy érzem, megbecsülnek, és amikor odamegyek, még mindig úgy érzem, hogy otthon vagyok.

Teljes interjú: Magyar Nemzet