A Bajnokok Ligája selejtező playoffjában a norvég bajnok Molde FK-val találkozunk.

Molde egy harminckétezres kisváros, a Rózsák városa, Norvégia nyugati részén, a Romsdal félszigeten, két fjordtól körülvéve fekszik. A település Norvégiában elsősorban textiliparáról volt híres és helyi kereskedelmi csomópont is volt, de a helység büszke egy Nobel-díjas író szülöttjére, Björnstjerne Björnsonra, a korábbi miniszterelnökre Kjell Bondevikre is, míg számunkra leginkább a helyben született számos kiemelkedő labdarúgó neve mondhat valamit: a nyolcvanszoros válogatott Kjetil Rekdal Királyék csapattársa is volt a Herthában, John Arne Riise pedig Bajnokok Ligáját nyert a Liverpoolban.

Az 1911-ben, eredetileg International néven alapított Molde FK rajtuk kívül számos neves labdarúgóval büszkélkedhetett, rájuk nemsokára visszatérünk. A klub egy ötvenes évekbeli elsőosztályú kiránduláson kívül alsóbb osztályokban szerepelt 1974-ig, innentől, néhány év kivételével folyamatosan az élvonalban játszott. 1974 és 2010 között hétszer volt második, háromszor volt bronzérmes, a bajnoki címre 2011-ig kellett várnia. Időközben kétszer, 1994-ben és 2005-ben sikerült megnyerniük a norvég kupát.

Fontos lépés volt a siker útján, hogy 1998-ban 8 milliárd forintért megépült új otthonuk, a 11.400 fő kapacitású, festői környezetbe, a vízpartra épült Rokkelokka (hivatalos nevén Aker stadion). A mesterséges gyeppel felszerelt létesítmény két helyi üzletember, Kjell Inge Rokke (Norvégia leggazdagabb, korrupció miatt börtönviselt embere) és Björn Gjelsten (a befektető, aki a wimbledoni futballcsapat hírhedt elköltöztetése mögött állt) finanszírozta. Előbbi a klubot bőkezűen támogatja, 2010-ig 500 millió koronát (17 milliárd forint) fektetett be az alakulatba. 1999-ben, ezüstérmesként bejutottak a Bajnokok Ligájába, a selejtezőben a CSZKA Moszkvát és a Mallorcát kiverve. A csoportkörben a Real Madrid, a Porto és az Olimpiakosz volt az ellenfél, utóbbi legyőzésével gyűjtöttek is három pontot.

2011 óta meghatározó csapata lett a norvég bajnokságnak a Molde, négyszer lettek bajnokok, kétszer pedig ezüstérmesek az elmúlt 9 szezonban és kétszer megnyerték a kupát is. A nemzetközi kupák csoportkörébe már aktuális bajnokként, a 2012-13-as szezonban tértek vissza, a Koppenhága, a Steaua és a Stuttgart mögött negyedik helyen végeztek, a klub volt játékosának és edzőjének, a Manchester United legendájának, Ole Gunnar Solskjaernak a vezetésével.

Legközelebb 2015-16-ban jutottak az Európa Liga csoportkörbe, a BL-ben indultak ekkor is, érdekes módon a Zoran Mamic vezette Dinamo Zágráb verte ki őket a harmadik körben: a jelenlegi edzőjével, Erling Moeval a kispadján kétszer is döntetlent játszottak a horvátokkal, akik az idegenben lőtt több góllal jutottak tovább (1-1, 3-3). Moe-t a klubhoz első nagy-britanniai edzői kalandjából visszatérő Solskjaer annak ellenére váltotta októberben a kispadon, hogy a Celtic, az Ajax és a Fenerbahce előtt 11 ponttal az első helyen végzett a csapat az EL-csoportjában. A 32 közt tavasszal a Sevilla már kiverte őket, de hazai pályán ekkor is győzni tudtak (0-3, 1-0). Az elmúlt két évben az EL-selejtező playoffig eljutottak ugyan, de előbb a Zenit Szentpétervár (Róbert Makkal a csapatban) majd a Partizan Belgrád verte ki őket.

Az évek során több neves labdarúgó megfordult a klubnál. A már említett Solksjaeron és Rekdalon túl a Celticből ismert Mohamed Elyounoussi, az izlandi Eidur Gudjohnsen, a Manchester Unitedben is megfordult Mame Diouf is, de a legkurrensebb név jelenleg a futball egyik legnagyobb tehetsége, Erling Haaland, aki a 2017-18-as szezonban 17 évesen 14 gólig jutott, mielőtt a Red Bull Salzburgba igazolt volna.

Érte 8 millió eurót kapott a klub, de komoly összeget, 3.2 millió eurót ért az elmúlt években Elyounoussi is, 2 millió euró a Rosztovtól is érkezett Björn Sigurdarsonért is az elmúlt években. Igazolásokra viszont nem szívesen költenek túl sokat, az elmúlt 5 évben Tokmac jóbarátjáért, a 26 éves ékért, Ohi Omoijuanfoért fizettek 1.1 millió eurót, rajta kívül a jelenlegi keretből senkiért nem fizettek 500 ezer eurónál többet.

A csapatkapitány, a harminc éves Magnus Wolff Eikrem a Manchester Unitedben nevelkedett, nagy tehetségnek tartották, a 17-szeres válogatott középpályás megfordult a Cardiffban, a Heerenveenben, a Malmöben és az amerikai Seattle Soundersben is. Ő a csapat „esze”, ebben a szezonban eddig 4 gól mellett 13 asszisztot osztott ki. Veszélyes játékos a házigólkirály, Leke James. A nigériai csatár a klub 5 légiósának egyike, az idei szezonban 8 gólig jutott (tavaly 21-nél állt meg). Jamesen és a már említett, 7 gólos, tavaly 15-ig Omoijuanfón kívül gólveszélyes még a 7 gólos középpályás, Etzaz Hussain. A tavalyi bajnoki címmel záruló szezon kulcsembere, Eitik Hestad idén nem teljesít úgy, mint egy éve. Az akkori 40 meccsen elért 11 góljához és 13 asszisztjához képest eddig 24 találkozón 3/6-os mutatót hozott össze.

A Molde szélsőséges csapat, a szezonban 24 meccsből 9 alkalommal legalább három gólt szereztek (a Startnak, a Vikingnek és első selejtezőbeli ellenfelüknek, a finn KuPS-nak 5 gólt vágtak), de a 17 bajnokijukból 5-ször kikaptak, legutóbb épp az egy hónappal korábban 5 góllal hazaküldött Vikingtől, 3-2-re. Emiatt aztán a bajnokság felén kicsivel túl ugyan a második helyen, de 13 pont hátrányban vannak – és utolsó 4 bajnokijukból 3-at, a július 26. óta lejátszott nyolc bajnokiból ötöt elvesztettek.

A nemzetközi kupában a már említett KuPS elleni meccsel kezdtek, az öt találatot öt különböző játékos (Hestad, Eikrem, Omoijuanfo, Pedersen és Knudtzon) szerezte. A következő körben a meglepetésre szlovén bajnoki címet szerzett NK Celjét kapták, idegenben 2-1-re fordítottak Hussain és James góljaival, majd jött az eheti, Cipruson lejátszott meccs, a 0-0 után 11-esekkel megnyert Karabah elleni találkozó.

A csapat 50 éves edzője, Erling Moe első teljes szezonja az élvonalban szakmai vezetőként a tavalyi, bajnoki címet hozó volt. A csapata nagyrészt 4-2-3-1-ben játszik (a nemzetközi meccseken ez 4-1-4-1-be fordulhat át), labdatartásra és az azonnali visszatámadásra építve (56%-os átlagos labdabirtoklás, 86%-os labdabirtoklás, sok labdaszerzés a támadóharmadban). Sokszor adják el a játékszert a saját védőharmadban is. Átlagosan 14-szer lőttek 2020-ban kapura, ellenfeleik 11-szer. A passztempójuk jó (17.6 passz/perc).

Erling Moe

A csapat alapkapusa az egyszeres svéd válogatott, 27 éves Andreas Linde, a jobbhátvéd a 20 éves Marcus Pedersen vagy az amerikai Henry Wingo, a két középhátvéd egyike a leggyakrabban Martin Ellingsen és Martin Björnbak, de előfordult ezen a poszton a 24 éves Sheriff Sinyan, Stian Gregersen is. A védelem legstabilabb pontja talán a balhátvéd Kristoffer Haugen, de rendszeresen kap szerepet a Wolvestól kölcsönvett, 20 éves John Kitolano is. A sok felsorolt névből is látszik talán, ez a csapatrész a legbizonytalanabb pontja a norvég együttesnek.

A két védekező középpályás, Etzaz Hussain és a legjobb labdaszerző, Fredrik Aursnes helye megkérdőjelezhetetlen, csak sérülés esetén hiányoznak a csapatból. Előttük legtöbbször a már említett csapatkapitány, Eikrem és Hestad játszik, a csatár mögötti hármas harmadik tagja legtöbbször Erling Knudtzon, a 32 éves támadó 3 gólig jutott 2020-ban, 1 gólpassz mellett. A csatárkettős a már említett James és Omoijuanfo, ők rendszerint egymást váltják. Mindketten jó felépítésű, 188 centis ékek, a fejpárbajokban jók, de nem kiemelkedőek (37% és 35%). A két évvel fiatalabb Omoijuanfo a jobb az összjátékokban.

Ohi Omoijuanfo és Leke James

A jobb és balszélen idén egyre több szerepet kap az U21-es válogatott, 21 éves Ola Brynhildsen, aki augusztusban bő egy hét alatt, három meccsen négy gólt szerzett, több találata azonban nincs a szezonban. Még egy fiatal kap rendre játéklehetőséget, a szintén U21-es válogatott támadó középpályás, 20 esztendős Tobias Christensen, aki egy gólig és egy asszisztig jutott el. 4 gólig jutott, de csak csereként jut szóhoz a 28 éves szélső, Eirik Ulland Andersen. Érdekesség, hogy van egy elefántcsontparti Bollyjuk, aki csatár, de majdnem névrokonával ellentétben, nem meghatározó tagja csapatának.

A (klub 2017-es közlése szerint) 3.5 milliárd forintos büdzsével rendelkező Molde, ha nincs pandémia, átlagosan 6-7000 néző előtt játszik, a kék-fehér csapat szurkolói csoportját Tornekarretnek (Rózsacserjés) hívják.

Norvégiából érkezett játékosaink, Franck Boli és a friss norvég válogatott kerettag Tokmac elmondták, jól ismerik a klubot, annak játékosait és játékát, mely hasonló a miénkhez, de mi jobbak vagyunk. Reméljük ez a következő hetekben megrendezendő két találkozón ki is derül. A Molde ma délután hatkor a nála 5 ponttal eddig kevesebbet szerző, ötödik helyen álló Valerenga vendége lesz, akinek kedve van, ott meglesheti őket. Tétmeccsen még sosem találkoztak magyar csapattal.