Egy még át nem vezetett UEFA-ajánlás kapcsán. Reméljük, korábbi negatív tapasztalataink ellenére, hogy ezúttal válaszolnak megkeresésünkre – természetesen az esetleges reakciót azonnal közöljük.
Tisztelt MLSZ! Tisztelt sajtóosztály!
A Ferencváros tegnapi bravúrja miatt aktuális kérdéssé vált, hogy a magyar szövetség követi-e az UEFA júniusi ajánlását, amelyben arra szólítja fel a tagszövetségeit, hogy az elhúzódó nemzetközi selejtező-sorozat és a járványhelyzet adta bizonytalanság miatt egységesen október 5-éig hosszabbítsák meg a nyári-őszi átigazolási időszakot.
Ezt az ajánlást az európai szövetség Végrehajtó Bizottsága június 18-án tette közzé. Tekintettel arra, hogy Csányi Sándor MLSZ-elnök úr alelnökként e grémium tagja, bízunk benne, hogy a magyar szövetség követi az UEFA VB döntését, hisz az egész magyar futball érdeke, hogy a csoportkörbe jutó hazai csapat(ok) a lehető legalaposabban készülhessen(ek) a rá(juk) váró komoly feladatokra.
Ezért szeretnénk megtudni, hogy az MLSZ követi-e Csányi Sándor alelnök úrék ajánlását, s amennyiben nem, annak mi az oka.
Válaszukat előre is köszönjük, ezen levelünket az ulloi129.hu-n is közzétesszük.
az ulloi129.hu szerkesztősége
Közben az MLSZ válasza is megérkezett, igen gyorsan (kevesebb, mint egy óra alatt):
Tisztelt ulloi129.hu!
Az UEFA júniusi ajánlása valóban lehetővé tette az átigazolási időszak végének kitolását, ugyanakkor a FIFA minden országban 12 hétben maximalizálta az átigazolási időszak hosszát. Mivel a koronavírus okozta leállást követően Magyarországon az elsők között indult újra a bajnokság, és így időben be is fejeződött, hazánkban július 1-én kezdődött meg az átigazolási időszak és a 12-hetes maximális időtartamból fakadóan jövő héten le kell zárulnia. Más országokban, bajnokságokban azért ér véget később az átigazolási időszak, mert a 12-hetes maximális időszak (az ottani bajnokságok későbbi újraindulása miattí) július 1-nél később kezdődött.
Tisztelettel:
MLSZ Kommunikáció
Mi pedig a következő, újabb kérdést tettük fel:
Tisztelt MLSZ Kommunikáció!
A FIFA júniusban kiadott átmeneti szabályozásának 5-ös pontja (Regulations on the Status and Transfer of Players June 2020 Edition (including COVID-19 temporary amendments)) azt írja, hogy a nemzeti szövetségek bármikor elhalaszthatják vagy meghosszabbíthatják az átigazolási időszakot (a 16 hetes teljes időszak terhére). A kérdésünk ez esetben az, hogy a rendelkezésre álló majd két hétben, június 18-a és július 1-e közt miért nem lépett a szövetség, hogy kövesse Csányi úrék ajánlását – tekintettel különösen arra, hogy az előző szezon június 27-én fejeződött be és az új bajnoki szezon csupán augusztus 14-én kezdődött el?
Köszönve és várva válaszukat, tisztelettel,
az ulloi129.hu szerkesztősége