Brazil játékmesterünk mellett Dibusz, Tokmac és Varga beszélt a mai BL-selejtezős meccsről.

Mint ismert, magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk szerdán a horvát bajnok Dinamo Zagreb csapatát fogadja a Bajnokok Ligája 3. selejtezőkörének budapesti mérkőzésén. Kicsit körülnéztünk ellenfelünk háza táján, pontosabban átböngésztük a kedden megjelent horvát lapokat, amelyek – Dinamo-játékosoktól idézett megszólalásokkal – egybehangzóan állítják: a Fradi az idén komolyabb kihívás elé állíthatja a Dinamót, mint egy éve, amikor az idegenbeli 1-1 után 5-1-es összesítéssel jutott tovább a horvát együttes.

Az, hogy a Dinamo Zagreb és a horvát média is nagy tisztelettel beszél a Ferencvárosról, nemcsak nekünk, de az egész magyar labdarúgás megítélésének jót tesz. A tavalyi és az idei nemzetközi szereplésünkkel elértük, hogy már nem kiscsapatként kezelnek minket Európában. Erre minden magyar klub és minden magyar szurkoló büszke lehet – reagált a hírekre remek formának örvendő támadónk, Tokmac Nguen.

Persze jólesik, hogy valamelyest tartanak a Fraditól, de ezzel nem szabad foglalkoznunk – mondja ezt már Varga Roland. – Az a feladatunk, hogy a pályán a lehető legjobb teljesítményt nyújtva visszavágjunk a tavalyi vereségért és kiharcoljuk a továbbjutást.

Kapusunk, Dibusz Dénes is úgy gondolja, hogy a tavaly őszi nemzetközi szereplésünk sokat javít a megítélésünkön.

Nem kezelhetnek le minket a horvátok, biztos vagyok benne, hogy komolyan fognak minket venni. Annak ellenére, hogy egy évvel ezelőtt a biztató idegenbeli eredmény után hazai pályán alulmaradtunk, később eljutottunk az Európa Liga csoportkörébe, ahol több pontot sikerült szereznünk, biztosan ez is növelte a Dinamo felénk fennálló tiszteletét. Emellett azzal, hogy a BL-selejtező előző fordulójában a Celtic ellen sikerült továbbjutnunk, olyan eredményt értünk el, amelyre sokan felkapták a fejüket – nyilatkozta Dibusz Dénes. – Szerintem ezután már egyik csapat sem engedheti meg magának, hogy lekezelje a másikat, főleg a selejtezősorozat ezen szakaszában, amikor még mindig csak egyetlen mérkőzés dönt a továbbjutásról. Ahogy a Dinamónak, úgy nekünk is a továbbjutás kivívása a célunk, tudjuk, hogy ezt csak maximális koncentrációval érhetjük el.

A horvátok várakozásaival kapcsolatban megkerestük Isael da Silva Barbosát is.

Minden mérkőzés egy külön történet. Az idei párharcunk egyetlen budapesti meccs alapján dől el, már csak azért is más mérkőzésre számítok, mint a tavalyiak – árulta el Isael. – Tisztában vagyunk a Dinamo Zagreb erősségeivel, tudjuk, hogy egy remek csapattal állunk szemben, én azonban hiszek a csapatomban. Azért fogunk küzdeni, hogy szerda este egy lépéssel közelebb kerüljünk az álmunkhoz, azaz a Bajnokok Ligája csoportköréhez.

Fradi.hu