Utánajártunk az esetnek.

Többen kérdeztétek, hogy mi vezetett ahhoz a szokatlan helyzethez, hogy a Fradi csapatkapitányát a néhány fős, illuminált paksi Mókus őrs előtt kérdezték. Minket is érdekelt az ügy és utánajártunk. Aligha okoz meglepetést, hogy elsősorban az MLSZ dilettantizmusa miatt történt ez.

A koronavírus-járvány miatt a pálya szélére tavasszal csak olyan stáb mehetett, akik rendelkeztek negatív teszttel. Az új bajnokságban ez megváltozott, de az MLSZ 4 (!) órával a pénteki meccs előtt úgy döntött, hogy változtat ezen és visszatérnek a tavaszi protokollhoz. Így az állami sportcsatorna viszont csak olyan stábot tudott küldeni, akik nem rendelkeztek teszttel. Emiatt csak oda mehettek, ahol a fotósok tartózkodtak, a két maratoni kapu valamelyikéhez.

Mivel a közvetítőkocsi a vendégszektor felé eső oldalon volt, ezért kábelezték be azt a részt. Ez az MLSZ okozta kényszerhelyzetben utólag hibás döntésnek bizonyult. Mert hát, ahogy a klasszikus mondja: “Sírtak a parasztok.” Így fordulhatott elő, hogy pár, az alkoholtól és a köztük lévő rácstól bátorságot gyűjtő paksi tahó minősíthetetlen hangnemben szidta Gergőt, többek között édesanyját és gyerekeit is szájukra véve.

Ebben a helyzetben kevesen őrizték volna meg annyira az önuralmukat, ahogy Lovre, aki csak elegánsan jelezte, hogy csöndesedjenek.