Boér Gábor szerint a szünet előtt bekapott gól lélektanilag rányomta a bélyegét a játékukra.
Szergej Rebrov
Nehéz volt tíz játékossal játszani, de mindenki koncentrált, megmutatta a karakterét. A második félidőben fontos gólt szereztünk, az ellenfelünk pedig igazán nagy helyzeteket nem tudott kialakítani, úgy gondolom, megérdemeltük a győzelmet. A kiállítás után a cserékkel az egyensúlyt igyekeztünk visszaállítani a csapatban, szükséges volt a védelem erősítése, Isaelt választottam, mert voltak gondjai, sok labdát veszített el. Civicre azért esett a választás, mert tud azon a poszton játszani, Marcel pedig frissebb volt, így őt áthoztuk a bal oldalra, de voltak még opcióink, hiszen Somalia is tud jobbhátvédet játszani. A válogatott szünettel kapcsolatban, ha engem kérdeznek, akkor természetesen azt mondom, hogy jobb lenne, ha nem engednénk el a játékosokat, hiszen ebben az időszakban nem is a sérülések miatt aggódunk igazán, hanem az utazások miatt. Jobb lenne az, ha itthon maradnának biztonságban és itt készülnének a folytatásra.
Boér Gábor
A tizenegyes előtt is egyenrangú ellenfelei voltunk a Ferencvárosnak, megvolt a sanszunk arra, hogy vezetést szerezzünk, illetve emberelőnybe kerültünk. Ezzel nem tudtunk élni, van ilyen, amikor kimarad egy büntető, rossz pillanat volt. És ha van még rosszabb, az a kapott gól volt a félidő vége előtt. Ez lélektanilag rányomta a bélyegét a játékunkra. A második félidőben a semmiből kaptuk a pontrúgás gólt, utána azért tudtunk újítani. Rendszert váltottunk és megvoltak a lehetőségek, hogy közelebb kerüljünk, kiegyenlítsünk. Sajnálom, hogy nem sikerült, pedig sokat tettünk érte. A szünetben azt kértem, hogy próbáljunk türelmesek lenni, ne akarjuk rögtön megnyerni a meccset, van rá 45 percünk, nem akartam, hogy nagyon kinyíljunk hátul, hiszen nagyon gyors és veszélyes játékosok vannak a Ferencvárosban. A második gólhoz egy rosszabb kapusteljesítmény kellett volna az ellenféltől… Hiszen több bravúr is volt. A büntető esetet úgy látom, hogy van egy szabály, nyilván nem ettől függ a tizenegyes berúgása, kihagyása, ettől függetlenül a szabályt be kell tartani. Ha berúgjuk, akkor biztosan reklamált volna az ellenfél is.