A török másodosztályba igazoló támadóval beszélgettek a magyarországi évekről.

Davide Lanzafame

Két részletben négy és fél esztendőt töltöttünk egy csodálatos helyen, vagyis Magyarországon, Budapest a második otthonunkká vált. Ami engem illet, a Honvédban három és fél, a Ferencvárosban egy évig futballoztam, Kispesten és az Üllői úton is olyan sikereket értem el, amelyekre örökre büszke leszek.

Megjegyzem, bárki bármit állít, Szerhij Rebrovval is megtisztelő volt dolgozni. Rendkívül profi szakember, nem véletlen, hogy a Fradi egymás után kétszer bajnok lett, és a nemzetközi porondon is remekel. A Ferencvárosban töltött évből is csak a jóra emlékezem, az elnök úrnak, Kubatov Gábornak külön köszönettel tartozom, mert ő is bízott bennem. Úgy hiszem, ő és más sem bánta meg a szerződtetésem.

Teljes interjú: NSO