Dragó elmondta miben látja a sikerek titkát és azt is, hogy ki a kedvence.

Várakozáson felül teljesített a Fradi. Igazi csapatként dolgozva, védekezésben és helyzetkihasználásban is remek teljesítményt nyújtva ejtette ki jóval esélyesebb riválisát. Bebizonyította, hogy egy meccsen bármire képes – mondta a korábbi Fradi-ikon, Dragóner Attila.

Kubatov Gábor, Nyíri Zoltán és Orosz Pál levesz minden terhet a csapat válláról, nekik csak a feladatukra kell koncentrálni. Olyan minőségi focisták érkeznek évek óta, akik nemzetközi szinten is képesek felvenni a versenyt. Egyértelműen kijelenthető, hogy ez a siker a tudatos építkezésnek köszönhető. Bárkivel fel tudja venni a versenyt a csapat. Ha továbbra is így összeáll a játék, akkor nemcsak a következő körből sikerülhet a továbbjutás. Sigér Dávid játéka nagyon tetszik, egyre bátrabb a támadásoknál is, ahogy azt a vezető találata is bizonyította. A pozitív kisugárzásával pedig a légkörre is jó hatással van.

forrás: borsonline.hu