A Celtic menedzserét letörte a Bajnokok Ligája kiesés.

Neil Lennon

Teljesen le vagyok törve, ennek az eredménynek nem szabadott volna megtörténnie. Végig domináltuk a játékot, kialakítottuk a helyzeteket és bekapunk két ilyen gólt… Mindenkinek vállalnia kell a felelősséget ezért, elsőként nekem a csapat felállításáért. Több mint elég helyzetünk volt ahhoz, hogy kétszer megnyerjük ezt a meccset. Mindkét bekapott találat védelmi hiba volt, az elsőnél oda kellett volna érnie valakinek a kipattanóra, a második meg, egyedül volt, meg kellett volna oldanunk. Alap védekezési hibák voltak, amiket a Koppenhága ellen is láthattunk, hiába vagy ott a jó pozícióban, csak meg kéne tenned, amit kell, mégsem megy, meg is büntetik. Néhányaknak jobb hozzáállásra lenne szüksége, néha nem olyan jók, mint ahogy gondolják magukról.