A magyar válogatott szövetségi kapitánya keretet hirdetett.

A férfi A-válogatott 25 fős kerettel kezdi meg a felkészülést a Nemzetek Ligája idei első két mérkőzésére, melyeket szeptember 3-án a törökországi Sivasban, majd három nappal később a Puskás Arénában játszik a csapat. Az UEFA döntése értelmében mindkét találkozót zárt kapuk mögött játsszák le.

Marco Rossi

Rengeteg szempontot kellett figyelembe venni a keret összeállításakor, hiszen hosszú idő telt el az előző mérkőzésünk óta, ennek tudható be, hogy a legutóbbi összetartáshoz képest 11 új játékosnak küldtünk most meghívót. Ennek sok oka van, de elsődlegesen a képességeik és a formájuk miatt döntöttünk a meghívásuk mellett. Rengeteg mérkőzésüket megnéztük, és a hozzáállásuk, valamint a teljesítményük alapján maximálisan megérdemlik, hogy lehetőséget kapjanak a válogatottban. Ahogy minden kerettagtól, tőlük is azt várom, hogy a legjobb oldalukat mutassák a válogatottban, illetve bátrak legyenek és harcosak. Nem azért hívtam meg ezt a tizenegy új labdarúgót, mert mások nem álltak rendelkezésre, hanem mert azt gondolom, hogy jelenleg ez a legerősebb keretünk. Az előttünk álló edzéseken és mérkőzéseken lehetőségük lesz bizonyítani, hogy jó döntés volt behívni őket a keretbe, és számolhatunk velük a jövőben, akár a Bulgária elleni Eb-pótselejtezőn is. A legnagyobb meglepetés talán Szőke Adrián meghívása. Őt nagyjából egy éve folyamatosan figyeljük, Gera Zoltánnál is sokat játszott az U21-es válogatottban, ráadásul az utóbbi időszakban rendszeresen szerepelt holland klubcsapata felkészülési mérkőzésein. Ezen a poszton minden tehetséges fiatalra szükség van, az ő esetében pedig most láttuk a legmegfelelőbbnek a pillanatot arra, hogy lehetőséget adjunk neki.

Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Kovácsik Ádám (Mol Fehérvár FC)

Védők: Baráth Botond (Budapest Honvéd), Bese Barnabás (Oud-Heverlee Leuven), Botka Endre (Ferencvárosi TC), Fiola Attila (Mol Fehérvár FC), Korhut Mihály (Debreceni VSC), Lang Ádám (Omonia), Szalai Attila (Apollon Limassol), Tamás Krisztián (Budapest Honvéd), Willi Orbán (RB Leipzig)

Középpályások: Cseri Tamás (Mezőkövesd-Zsóry), Gazdag Dániel (Budapest Honvéd), Kalmár Zsolt (DAC), Nagy Ádám (Bristol City FC), Schäfer András (DAC), Sigér Dávid (Ferencvárosi TC), Szoboszlai Dominik (FC Red Bull Salzburg)

Támadók: Babati Benjámin (Zalaegerszegi TE FC), Nikolics Nemanja (Mol Fehérvár FC), Sallai Roland (SC Freiburg), Simon Krisztián (Újpest FC), Szalai Ádám (1. FSV Mainz 05), Szőke Adrián (Heracles Almelo)

MLSZ