Sima győzelmet arattunk a szezon első nemzetközi kupameccsén – statisztikai adatok.

A tegnapi találkozón a mieink 54%-ban birtokolták a labdát, a vendégek csak a második félidő első fél órájában voltak – meddő – mezőnyfölényben. A mieink pontosabban (85.5%-82%) és többet (563-445) passzoltak, mint a vendégek. A párharcok többségét is – néhányak meglepetésére – mi nyertük a masszívnak tűnő skandinávok ellen: 86-78 az arány. A fejpárbajoknál még nagyobb a különbség, azokat 19-13 arányban nyertük.

Ha nem is sokkal, de több labdát szereztünk az ellenfélnél, mind összesen, mind az ellenfél térfelén (95-92, 30-28), igaz több labdát is adtunk el (127-117). Mindenképpen javítani kell azon jövő héten, hogy megint hat labdaeladásunk vezetett vendéglövéshez (Botka, Kovacevic 2-2, Isael, Haratin 1-1) – az ellenfélnél ez a szám 3, az egyikből gól is lett.

Mindkét csapat 9-9-szer kísérletezett (tehát a vendégeknél ezek 2/3-hoz a mi labdavesztésünk kellett), de míg mi 5-ször, a Djurgarden mindössze 1-szer talált kaput. A támadásokban is fölényben voltunk (25+3, ill. 21), a vendégeknek egy kontrát sem sikerült vezetniük. A baloldalon 0.63, középen 0.49 xG-nyi támadást vezettünk, a jobbszél semmilyen veszélyt nem jelentett. Fölényünk az xG-ben (1.2-0.29) és az xCG-ben is megmutatkozik (1.34-0.08).

Érdekes felállást választott Szergej Rebrov – Botka Endi meccs utáni megjegyzése alapján – alighanem a Djurgarden 5 védős rendszerére adott válaszként. A két szélsővédőnk szokás szerint a védekező középpályásokkal egy vonalban játszott. A két szélső, Isael és Uzuni a ‘félterekből’ indulva próbált veszélyeztetni és gyakorlatilag két ék (Boli és a két gólos Tokmac) kereste a pozíciókat a 3 belső védő, Nyholm, Larsson és Berg közt. A meccs utolsó szakaszában tradicionálisan 4-3-3-ra álltunk át. Hogy mennyire tartott a Djurgarden tőlünk: a meccs után edzőjük azt nyilatkozta, hogy ha nem erősítették volna meg védelmüket egy plusz védővel, a 25. percre 3-0-ra is vezethettünk volna…

Keveset szabálytalankodtunk (6-szor), senki sem szabálytalankodott kétszer (a sárgát is kapó Blazic valójában egyszer sem), sokkal több passzt loptunk le (48-33) és többször is tisztáztunk (15-6) a 14 próbálkozásból 7 jó beadásig jutó svédek ellen.

A meccstempónk a nagypapás MTK-meccs (az 14.9, tegnap 18.2) után kifejezetten jó volt, a 2019 tavaszi MTK-meccs óta most járattuk a leggyorsabban a labdát. A passzaink 9.4%-a volt hosszú, ez a szám jóval nagyobb a vendégeknél: 13.5%.

A letámadást kifejezetten nem erőltettük ezúttal (PPDA 15), a meccs bizonyos szakaszaiban hagytuk, hadd adogasson hátul a Djurgarden.

Dibusz 1 lövést kellett védjen (0.08 xcG), 3-szor jött ki, 28 passzából 25 volt pontos, 24-szer adtuk neki haza a labdát.

Botka 80 akciójának 66%-a sikeres volt. 85%-kal passzolt, 17 párharcból 7-et nyert meg. 9 labdát vesztett, 9-et szerzett vissza, 3 passzt lopott.

Blazic 96 akciójának 81%-a volt sikeres, 87%-kal passzolt (hosszú labdák: 55%). 8 párharcból 6-ot nyert meg. 11 labdát adott el, 10-et szerzett vissza, 5 passzt lopott le.

Kovacevic debütálásán 117 akcióban vett részt, 89%-ban sikeresen. 94%-kal passzolt (hosszú labdák: 91%!). 11 párharcból 10-et nyert. 11 labdát adott el, 17-et szerzett vissza, 6 passzt lopott le.

Civic 88 akciójának 73%-a volt sikeres, 82%-kal passzolt (4 beadásból 1 talált társat). 13 párharcból 8-at nyert meg. 13 labdát vesztett, 11-et szerzett vissza, 7 passzt lopott.

Isael 73 játékperce alatt 57 akciójának 56%-a volt sikeres. 70%-kal passzolt, 7 cseléből 1 volt jó. 20 párharcának felét nyerte meg.

Haratin 99 akciójának 83%-a volt sikeres. 2 lövése volt (0.11) 87%-kal passzolt, 4 párharcból 3-at nyert meg. 7 labdát vesztett, 7-et szerzett vissza, 6 labdát lopott.

Somalia 74 akciójának 78%-a volt sikeres, 82%-kal passzolt, 23 párharcból 19-et (!) nyert meg. 7 labdát vesztett, 15-öt szerzett vissza (9-et a Djurgarden térfelén!), 9 passzt lopott le. Két lövést készített elő (0.13 xA).

Uzuni 85 percet volt a pályán, 44 akciójának 48%-a volt sikeres. 1 lövése volt (0.08 xG). 76%-kal passzolt, 20 párharcból 7-et nyert meg.

Boli 63 akciójának 37%-a volt sikeres, 1 lövése (0.12 xG) és egy asszisztja volt (0.42 xA). 70%-kal passzolt, 6 cseléből 3 volt jó, 28 párharcból 8-at nyert meg.

Tokmacnak 65 percre volt szükség, hogy 2 lövésből 2 gólt szerezzen (0.45 xG). 45 akciójának 51%-a volt sikeres. 85%-kal passzolt, 16 párharcból 3-at nyert, viszont 6 labdát szerzett és 3 passzt lopott.

Skvarka 31 perc alatt 23 akcióban vett részt, ezek 57%-a volt sikeres 1 lövése volt (0.1 xG). 85%-kal passzolt, 1 párharcát megnyerte.

Laidouni 19 percet kapott, 20 akciójának 60%-a volt sikeres. 1 lövése volt (0.08 xG). 100%-kal passzolt (8/8). 3 cseléből 2 volt jó, 6 párharcból 3-at nyert meg. 3 labdát vesztett, egyet szerzett vissza, 2 passzt lopott le. 1 lövést készített elő (0.08 xA).

Varga 10 perc alatt 3 akcióban vett részt, egy volt sikeres. 1 lövése volt (0.26 xG), 1 párharcát elvesztette.