Erről Dávid menedzsere nyilatkozott.
Biztos vagyok benne, hogy a Dávidnak nem ideális helyzet az, hogy harmadik számú kapus lehet a Ferencvárosnál.
Abszolút nem jó, ez nem kérdés. Szezon közben egyébkén már kiderült, hogy feltehetően minimálisra csökkennek arra az esélyei, hogy védjen. Parádézott a Debrecen és a Videoton ellen, mikor bebiztosította a bajnoki címet az MTK stadionjában a Fradi a Honvéd ellen, nullára hozta le a meccset. Ekkor azt hittük, megkapja az esélyt arra, hogy végig védhesse a bajnokság hátralévő meccseit, de a következő fordulóra, a Derbire kikerült a kezdőcsapatból és a hátralévő találkozókon is Dibusz Dénes védett. Nem tisztem és feladatom Szerhij Rebrov vezetőedző döntését minősíteni, mert bajnok lett a csapattal, de a kialakult helyzet akkor sem jó.A Ferencváros elengedi akkor Gróf Dávidot?
Nyíri Zoltán ügyvezető alelnökkel megállapodtunk, aki ismét nagyon korrekten állt hozzá Dávid helyzetéhez. Korrekt feltételek mentén távozhat is. Egy évre elmehet valahová kölcsönbe úgy, hogy a fogadó klubnak opciója lenne a végleges megszerzésére. Ha valaki viszont már most megvenné, azt is megteheti, mert a jelenlegi kivásárlási árának is korrekt összeget határozott meg a Ferencváros.Teljes interjú: NBI.hu




