Kim Bergstrand elmondta, hogy a gyors játékosaink gondot okoztak nekik.

Szergej Rebrov

Ezen a szinten mindig nehéz játszani egy olyan ellenféllel, akivel korábban nem találkoztál még. Amikor elemeztük őket, a meccseiken domináns játékot mutattak, ami ellen nem könnyű felkészülni. De egy kicsit segítettek is nekünk, felmérgesítették a játékosokat azzal, hogy örültek a sorsolásnak, ezt láttam is a fiúkon, hogy nagyon motiváltak voltak. És úgy gondolom, megérdemeltük a győzelmet. Nem számítottunk arra, hogy ennyire defenzív játékot mutatnak majd, úgy éreztem, hogy végig az eredményt próbálták védeni. Az első félidőben nagyon domináltunk, koncentráltunk a hosszú indításaikra és jól kontrolláltuk a labdát, ezek voltak a győzelmünk kulcsai. A második félidőben kicsit változott a szituáció, mivel támadni is próbáltak, ott a kontráinkkal még több gólt is szerezhettünk volna. Jól felkészültünk, megtaláltuk a helyes egyensúlyt a támadás és védekezés között, főleg az első félidőben nagyon jól presszingeltük őket és látták, hogy elveszítik a labdát, nem tudják kontrollálni azt. Büszke vagyok a srácokra, mert nehéz mérkőzés volt, fizikálisan kemény ellenfél ellen játszottunk. De ez csak az első lépés volt! Ma ünnepelhetünk, de utána már a következő feladatra kell koncentrálnunk. Az új játékosainknak idő kell a beilleszkedéshez, megérteni a filozófiát, a struktúrát, ehhez meccsek kellenek. Amikor Isael idejött, az első három hónapban más volt, mint utána, mikor már megértett mindent. Mindenkiben látom a potenciált, ma nagyon jó csapat voltunk a pályán. A Celtic ellen is jól fel fogunk készülni, egy meccsen pedig bármi megtörténhet, nem szabad megijednünk, kiérdemeltük, hogy itt vagyunk a Bajnokok Ligája sorozatban, és emlékeznünk kell arra, hogyan értünk el döntetlent tavaly a Dinamo Zágráb otthonában, hogy ahhoz hasonlóan csak a maximális koncentrációval lehet esélyünk.

Kim Bergstrand

Nem lepett meg minket a Ferencváros, tudtuk, hogy egy nagyon jó csapat. A mérkőzés első felében nagyon jól játszottak, sokat volt náluk a labda, megszerezték a vezető gólt is. A gyors játékosaikkal voltak problémáink, akik jól találták meg az erősségünk, a háromvédős rendszer ellenszerét. Szeretnék gratulálni a Ferencvárosnak a győzelemhez!